Úgy fest, a hatalma kiterjesztése érdekében mindent elkövető hírszerzés teljes pályás letámadásba fogott.
„Most ismét az Európai Bizottsághoz szaladtak panaszkodni az alkotmánybírák, ezúttal azonban az információbiztonsági törvény elutasítása kapcsán őket ért támadások miatt. A Nagy Testvér-törvényekként elhíresült jogszabályok elmeszelése nyomán tapasztalt fenyegetések hatására a talárosok egyike azt üzente Brüsszelnek, hogy Romániában veszélyes hivatásnak számít alkotmánybíróként tevékenykedni.
Miközben segélykiáltása minden bizonnyal nem marad visszhang nélkül, kérdéses, hogy milyen következményei származhatnak ebből a támadó félnek. Amely nem más, mint a megfigyelési törvények visszautasítását a nemzetbiztonság elleni »merényletként« tálaló titkosszolgálat, amelynek parancsnoka gyakorlatilag felelőtlen, hozzá nem értő hivatalnokocskákként festette le az alkotmánybírákat.
A SRI igazgatója tulajdonképpen azzal vádolta a testület tagjait, hogy erkölcsileg ők tehetők felelőssé egy esetleges romániai terrortámadás bekövetkezte esetén. Úgy fest, a hatalma kiterjesztése érdekében mindent elkövető hírszerzés teljes pályás letámadásba fogott.
Még az sem kizárt, hogy ezt szolgálja Toni Greblă alkotmánybíró feltételezett korrupciós ügyének múlt heti kiteregetése is, amely nagymértékben hozzájárul a taláros testület hiteltelenítéséhez."
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
A rendszer rossz, ez tény. De nem lehet mindent a rendszerre kenni. Talán a sofőrök egyéni hozzáállásával is baj van, méghozzá nem is kicsi.

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Mindig a másik oldal manipulál és hazudik, nyilván. De vajon lehetséges-e ma manipuláció-mentes demokrácia?

Tömeges elbocsátások és világpiaci eszkalációk: elveszi-e a munkánkat az AI, vagy át tudunk képezni embertömegeket? Tűnődés a kelet-európai lyukból.

Egy álkommunista megmondót nem érdekel a háború, ahogy a 10 lejes benzin réme se. Az viszont igen, hogy épp mi jön ki az elszabadult hajóágyú csövén, és ezzel mekkorát lehet kaszálni a lájkversenyben.

Újabb évekkel tolódik el a rég várt körgyűrű megépítése, de nem ez az egyetlen bökkenő ebben az erőltetett nagyvárosodásban.