// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Huszonöt év

// HIRDETÉS

Az újságírók számára kemény volt ez a negyedszázad, talán csak az egykori telefonos kisasszonyokkal bánt el mostohábban a sors.

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2015. január 28., 09:08

„Menet közben elősomfordált a politika is, tulajdonosi részekkel és szerkesztési elvekbe való beleszólással kérve a támogatások méltányolását, mindeközben pedig kezdetben csupán elektronikus levelekkel, később viszont a Földbe csapodó meteorit robbanásával átdübörgött az erdélyi magyar médián a világháló. És csakhamar az internetes közösségi felületek kihúzták a talajt a szakma alól is, hiszen megszűntették a hírforrások egyediségét, majd mindenkit egyidőben tartalomgyártóvá- és fogyasztóvá alakítva át, olyan ezer- és milliószemű civil médiát hozva létre, amellyel hírközelésben lehetetlen versenyezni.

Az újságírók számára kemény volt ez a negyedszázad, talán csak az egykori telefonos kisasszonyokkal bánt el mostohábban a sors. Ma, amikor bárhol, bármikor minden hallható, látható és olvasható, talán megint Kuszálik Péterre várna, hogy összegezzen: hogyan is állunk az erdélyi magyar média tekintetében?

Egy erdélyi magyar lapcsalád, amely magyarországi pénzek nélkül, saját előfizetőkből és reklámokból nem tudna megélni. Néhány megyei lap, amely üzleti alapokon is képes talpon maradni. Néhány online újság illetve hírportál, amely úgyszintén nem a saját jövedelmeiből működik. Országos költségvetésből fenntartott , de csökkenő hallgatottságú-nézettségű közszolgálati tévék és rádiók. Helyi rádiók, amelyeknek fennmaradása a gazdasági viszonyok, a velük kapcsolatos reklámpiac függvénye.

Szétszóródó, majd újra- meg újracsoportosuló kisebb-nagyobb újságíró csapatok, amelyek nem akarják feladni a harcot, próbálnak elfoglalni különböző online felületeket. És persze, még sok apró részletet lehetne mindehhez hozzátenni, hogy pontosan kövessük az utat a negyedszázaddal ezelőtti feltámadás örömittas napjaitól ahhoz az enyhén búskomor állapothoz, amelyet mindegyre próbálunk valamiféleképpen megmagyarázni. De az idő, persze, enélkül is megy tovább és alighanem az ifjú tollforgatók (azaz billentyűzet-ütögetők) csak negyedszázad múlva tudják meg, hogy 2015-ben mit nem láttak előre…"

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro
Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél
2026. július 27., hétfő

Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.