Meglepett, hogy a magát kultúrembernek tartó, szabadidejében költészettel is foglalkozó politikus képes „ördögi” vagy „szánalmas” jelzőket használni, még akkor is, ha a volt miniszter számára elviselhetetlenül ellenszenves – és nem utolsósorban – magyar.

Nekünk is megvan a helyünk a világ politikai térképén: szövetségeseinket hűségesen ellátjuk koldussal és értelmiségivel.

Most már alighanem maga Băsescu is csak történelem lesz. Az általa kiagyalt Népi Mozgalom Pártjához ugyanis, úgy tűnik, nem fűlik a foga, nem kíván pártfogoltja, Elena Udrea keze alatt dolgozni.

Nem igaz, hogy a bukaresti kormány letett volna az átalakítás tervéről, amely akár Székelyföld feldarabolásához vagy beolvasztásához is vezethet, alighanem a választások előtti csatározások miatt pihentették a tervet, melyet bármikor elővehetnek.

Amíg lebonyolították a nagy lopkodásokat, addig a miniszterek a spájzban megbújva figyelték az eseményeket – esetleg irányították is azokat –, s utána tartották a markukat az osztozkodásnál.

Míg a szaktárca felébred, orvosaink, nővéreink szépen kivándorolnak külföldre. Döbbenetes a statisztika: tavaly közel 2500 orvos váltotta ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges szakmai igazolást.

Marosvásárhely polgármestere — és a hozzá hasonlók — nem követelné az egyháznak visszaadott ingatlanok (legtöbb esetben tanintézmények) visszaállamosítását, ha azok nem valamelyik magyar egyházé lennének.

Erdélyi és bánsági autonomisták találkoztak Kolozsváron, ahol meghirdették a Transzilván Minimum programját. A találkozót kezdeményező Erdélyi Demokrata Liga elnökségi tagjával, Bakk Miklóssal beszélgettünk mozgalmi perspektívákról és egy transzetnikus erdélyi párt esélyeiről.

A mostani összpárti öszszeborulás és a paktum alig több szimbolikus lépésnél, lévén, hogy a haderő fejlesztését szolgáló kiadások növelése alapvető NATO-követelmény.

Párizsban nem az elvakult szélsőségesség, a gyilkos merénylet írt történelmet (voltak és sajnos lesznek még véres támadások újságírók, ártatlan emberek ellen) – hanem a közösségvállalás.

Emberi jogok egész sora sérülhet életünk, biztonságunk féltésének jegyében.

Ha nem számolunk le a „politikai korrektség” egyes életellenes dogmáival, a „liberális büntetőjog-politikával”, a bűnözők jogainak az áldozatok jogai elé helyezésével, majd leszámol velük a fokozatosan többségbe kerülő muzulmán tömeg.

A gond annyi a nagy védelmi célzatú költekezéssel, hogy mire sort kerítenek rá, addigra remélhetőleg már véget ér a néhány száz kilométerre tőlünk egy éve dúló ukrán válság.

A liberálisok által gyakran hangoztatott egyéni jogok biztosítása kevés ahhoz, hogy érvényesüljenek a szintén gyakran emlegetett szabadságjogok. Az emberi értékek csak a közösségekben alakulnak ki, csak ott érvényesíthetők, csak ott lehet tapasztalni azok erejét.

A Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadás nyomán világszerte arról (is) dúl a vita, hogy a civilizációk összecsapása közepette indokolt-e, megengedett-e korlátozni például a véleménynyilvánítás szabadságát.

Koszovó az utóbbi évtizedben néhány kört vert a kontinens többi részén jegyzett autonomista-függetlenségi mozgalmakra.

A bevándorlókat vonzó Nyugatnak valahogy meg kell értetnie a terrorszervezetekkel, hogy senki, a legelszántabb fundamentalista sem nyer (megbecsülést vagy jobb életet) azzal, hogy lemészárol néhány gyanútlan járókelőt.