// 2026. május 22., péntek // Júlia, Rita
Fancsali Ernő Fancsali Ernő

Válasz Bokros Lajosnak

// HIRDETÉS

Kolozsvári, romániai polgárként elutasítom az ön állításait és szomorúan látom, hogy dacára hosszú politikai karrierjének, ön is csak ilyen felszínes véleményt tud alkotni, egy Magyarországgal szomszédos országról.

(Külön)Vélemény

Szerző: Fancsali Ernő
2015. július 04., 12:49

Tisztelt elnök úr,

Ön tegnapi facebook bejegyzésében úgy állítja be Romániát, mint követendő példát, a DNA-t illető kérdésekben még talán igaza is lehet. Van néhány megállapítás azonban, amivel nem lehet egyetérteni, egyszerűen mert nem igazak.

“Románia még szegény ország, de gőzerővel fejlődik. Ugyanakkor vidám, nyitott, egyre inkább türelmes, toleráns és befogadó.”

Románia valóban fejlődik, de gőzerővel biztos, hogy nem. Vidámnak beállítani is elég meredek, de lehet, hogy ön csak a vidám részével érintkezett. Türelmes, toleráns és befogadó, mondjuk, ezt arról az országról, melyben üldözik a székely zászlót, nem tartják be a nyelvi jogokat, és burkolt asszimiláció folyik.

„Több, mint 10 éve tanítok Kolozsváron és Bukarestben. Diákjaim között sohasem tapasztaltam veszekedést, kirekesztést, nemzeti gyűlöletet. Kolozsvár egyre inkább színvonalas multikulti város; Románia pedig multikulti ország német nemzetiségű államfővel!”

Úgy tűnik, hogy önt nem zavarja, hogy ha Kolozsvárra érkezik, csak a Cluj-Napoca felirat fogadja, vagy ez egyetemeken sem hiányolja a többnyelvű feliratokat, sőt az sem zavarja, hogy a multikulturalitás csak üres szlogen, amit a városvezetés csak azért használ, hogy kedvezőbb megítélést kapjon a Nyugattól. Az sem zavarja nagyon, hogy a műmultikulti mögött lassú homogenizáció van, a kisebbségek száma egyre csökken, jogaikat folyamatosan csorbítják és közben a világ előtt példás kisebbségbarát országként tűnnek fel.

Kolozsvári, romániai polgárként elutasítom az ön állításait és szomorúan látom, hogy dacára hosszú politikai karrierjének, ön is csak ilyen felszínes véleményt tud alkotni, egy Magyarországgal  szomszédos országról. Sajnálatra méltó, hogy úgy akar ütni egyet Magyarország kormányán, hogy közben ostobaságokat beszél Romániáról.

Üdvözlettel,

Fancsali Ernő

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét
Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro
Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda