Lehet, hogy az első évben még lesz valami felmutatható sikerélmény: több jó dolgozat kerül ki a maturandusok keze közül, ugyanis a másmegyei tanerő – az irigységen kívül – semmilyen elfogultságot nem érez majd, ha netán kiderül, hogy a Tulcea megyei matekosok, akiknek dolgozatait Biharban mérlegelik, jobbak, mint a helyiek vagy fordítva.
„De az is megeshet, hogy az országos átlag így is ugyanaz lesz, mint korábban, a hagyományos javítási modulban. Csalások, sunyiságok és trükkös puskázások eshetnek, a javítók, bizottságok lépre mehetnek, de az országos átlag nem évjáratonként, nem javítási módszerváltással változik (pedagógusi tapasztalat mondatja ezt a szakemberrel, nem velem, ugyan kérem, én csak segéd-vizonárius vagyok), hanem generációnként vagy legalábbis tízévente tapasztalható elmozdulás.
A következő tanévekben azonban ismerve hazánk nagyfokú társadalmi és földirati mobilitását, a belső migrációs tényezőket, együtthatókat és kényszereket/serkentéseket, az összhazai szolidaritás lép működésbe. Szülők, iskolák, tanárok, lefizetettek, őskorruptok vagy kezdő megkenhetők Románia Nagyonkapitalista Köztársaságában kiépítik a kapcsolati rendszert. Összezárnak. Mondanunk sem kell, elektronikusan. Rokonfokon, ismeretséggel.
Alakulnak majd megyeközi börzék, amelyen megvásárolható, cserélhető lesz a megyepárosítások pontos menetrendje. Tehát alig 500-600 vacak euróért megszerzhetó lesz ezen a börzén, hogy Kolozs megye melyik más törvényhatóságban érdekelt 2017-ben, sőt újabb 1000-1500 euróért és egy szomáliai wellnes értékében befolyásolni is lehet majd a döntést a minisztériumban, ahol minden megyének lesznek beépített emberei, tarifája és hathatós keresztkapcsolatai. Ezt nevezik a szociológusok és újabban a nagyközönség menedzserhajlamú elemzői kapcsolati tőkének."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.