Az ukrán nyelvtörvény olyan intoleráns, hogy nincs az az elvadult román nacionalista, aki Romániában ilyenről merne álmodni. Interjú.

Szombaton vidám kokárdás emberekkel szeretnénk találkozni, és nem fekete álarcos provokátorokkal.

„A magyar nemzet egységesítése tehát közjogi úton is formát öltött, és ezáltal közös felelősségünkké vált a nemzet jövője.” Interjú.

Minden alkalommal kiveri viszont a biztosítékot, ha a romániai magyarság ügyét bármilyen geopolitikai eseménnyel összefüggésben meri emlegetni valaki.

Megszokta a szegénységet a romániai ember, mióta az eszét tudja, keveset keresett és keveset is költött.

Az összefogást sürgető megnyilvánulást miért próbálják egyesek a széthúzás eszközévé tenni, valósággal kisajátítani!?

Amíg Románia kormánya nem érti meg, hogy egy ország fejlődésének első számú prioritása a tanügy fejlesztése, a legkifizetőbb beruházás a jó tanárképzés és jó iskola, közvitákkal is, anélkül is, marad a fából vaskarika.

Az utóbbi években kevés ideje marad a gyereknek játékra, viszont a tanulásra sem igazán, mert a felmérések és az érettségi eredmények azt bizonyítják, hogy nagyon sok tanuló még anyanyelvből is csak a minimális átmenőjegyeket kapja meg. Mi történik ilyenkor?

Milyen gazdasági vagy szolgáltatási területekre szeretnének befektetőket vonzani Hargita megyében?

A könyvtár ma már több, mint a raktározott holmi tárhelye: kulturális műhely, a szellemi közélet része, fóruma, találkozóhelye az alkotónak a közönséggel, írónak olvasóval, művésznek a fogyasztókkal.

Azt mondja Traian Basescu, hogy az európai értékek nevében be kellene tiltani a Jobbikot Romániában, törvényt kellene erről alkotni. Milyen furcsa: éppen egy ilyen törvény megalkotásával lépne Románia kifele Európából.

Többen is hangoztatták azt, hogy Románia nincs még felkészülve effajta politikai konstrukciókra, mármint a területi autonómiára. Csakhogy Románia soha semmire sem volt, és soha semmire sincs felkészülve.

Más volt az idei székely szabadság napja, mint a tavalyi. Elszántabb, kicsit idegesebb – de határozottabb is.

Eljátszottuk az első 25 évet, anélkül hogy legalább az új román állam 1918-as megalakulásának alapelvéül megfogalmazottakról érdemben tárgyaltunk volna a román állam képviselőivel.

Aradnak követendő, irányadó modellre van szüksége. Aradnak arcra van szüksége.

El lehet-e érni az autonómiaharc végére a „Vesszen Trianon!” skandálásával?

Ciprian Dobre optimizmusa lehengerlő és lelkesítő, csak éppen igen kevés valóságalapja van.