A katolikus egyháznak – mint a nemzeteknek is – követendő példákra van szüksége.
„A most kanonizáltak a XX. század, illetve a század- és évezredforduló katolikus egyházának meghatározó, és – ami szerintem nagyon fontos – szerethető személyiségei voltak a világ alighanem legmagasabb (pápai) trónján nemcsak a katolikusok, hanem a más vallásúak, netán ateisták számára is. De ennél többek: XXIII. János – a jó pápa és a zsinat pápája, aki az általa összehívott egyetemes zsinat idején hunyt el – számos területen indította el a megújulást az egyházon belül, amit aztán VI. Pál és II. János Pál, a lenyűgöző személyiségű egyházfő folytatott. De – ezt már magam teszem hozzá – a folyamat távolról sem befejezett, s a most szentté vált lengyel pápa után remélhetőleg a dél-amerikai Ferenc folytatni fogja.
A katolikus egyháznak – mint a nemzeteknek is – követendő példákra van szüksége. Szentekre, akik »hősies fokon« művelik a keresztény erényeket, amelyeket – vallási, világnézeti meggyőződésétől függetlenül – legalább alsóbb, ha nem középfokú szinten, – művelnie kellene minden embernek ahhoz, hogy a világ, legalább egy kicsit, jobb legyen a mostaninál.”
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.
Negyedik éve, hogy egy háromszéki építőipari kisvállalkozás az ünnepek közeledtével egy segítségre szoruló családnak elvégez 3000 lej értékű szakmunkát. Most egy zágoni, egyedülálló háromgyermekes édesanyának nyújtottak segítő kezet.
Alapállás: mi, erdélyi magyarok nem szerethetjük a román nemzeti ünnepet, mert jól átvertek minket annak idején Gyulafehérváron. Na de biztos csak ez az oka?

Az üzenetet alig pár évvel az indulásuk után küldték, húsz évig tartott, mire eljutott hozzájuk. Az volt a lényege, hogy a Gliese Kolónia projektet felfüggesztik, a telepes hajókat egyelőre nem indítják el.

Felrobbantotta az internetet a videó, amin két román utas egy Wizz Air-járat után rohan integetve, miután lekésték a beszállást. Az alábbiakban tippeket adunk késésben lévő világ- és űrutazóknak egyéb járművek esetében is. (PAMFLET)

Tankönyv kell ahhoz, hogy közlekedjünk az utcán. Az eladó sértett, mert azt szeretnénk, hogy kiszolgáljon bennünket. Pofonegyszerű dolgokat kell többször elismételni, hogy meghallják. Ott is politikát látunk, ahol nincs.

A Darwin-díjra jelölhető hegymászó-teljesítmények száma ugrásszerűen megnőtt az utóbbi időben. És úgy tűnik, semmiféle figyelmeztetés nem hat.
A Darwin-díjra jelölhető hegymászó-teljesítmények száma ugrásszerűen megnőtt az utóbbi időben. És úgy tűnik, semmiféle figyelmeztetés nem hat.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
Szerkesztőségünk öt tagja – focirajongó és nem focirajongó is – leírta gondolatait a mohácsi tragédiával felérő magyar–ír mérkőzés után.

Az elit megmondóember általában valamit számonkér, ami nincs ott, de szerinte ott kellene lennie, mégpedig most azonnal.

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)