El kellene tehát végre dönteni, hogy vesszen-e Trianon, vagy az autonómia a követelés tárgya.
„Már megint elsikkadt egy autonomista megmozdulás Erdélyben. A Székely szabadság napjának indult, nagy dérrel, nagy durral. Százezer embert várt a főszervező Székely Nemzeti Tanács Marosvásárhelyre március 10-én, ahol aztán nagy jóindulattal mondhatjuk, hogy megjelent ennek egytizede, s a megmozdulás üzenete is szépen elsikkadt: Bukarestben csak annyit akartak meghallani belőle, hogy »vesszen Trianon!«
Pedig én ma azt mondom, hogy most már egye fene azt a trianoni szerződést. Vállalom érte a megkövezést, máris látom a felhorgadó fejeket, de vállalom. De csak ha és amennyiben bíráim is keblükre ölelik Trianon esetleges veszte esetén a sok millió románt, aki most éppen Erdélyben él.
Ugye?
Nem is olyan egyszerű ez.
Mert az még hagyján, hogy alig tízezer székely vett részt azon a tüntetésen, amelyen elvileg ismét autonómiát követeltek a Székelyföldnek, de az ott megfogalmazott üzenetek eklektikája (Autonómiát! Vesszen Trianon! Székelyföld nem Románia!) nem ezt a szellemiséget hordozta magában. A végkifejlet pedig természetesen már borítékolható volt: a román média nem a tüntetők által elfogadott, a Székelyföldnek autonómiát követelő kiáltványra, hanem »magyarországi szélsőséges csoportok« randalírozására helyezte a hangsúlyt a Székely szabadság napjáról szóló tudósításokban. Megbírságolták a tüntetés szervezőit és egyes résztvevőit. Kitiltottak néhány együgyű jobbikost, betyárt meg gárdást Romániából, ahol most mindenféle csatornákon naphosszat azon jajgathatnak a politikusok, hogy lám, a magyarok már megint a hátukon akarják elcipelni Erdélyt, de legalábbis a Székelyföldet.
El kellene tehát végre dönteni, hogy vesszen-e Trianon, vagy az autonómia a követelés tárgya. Ezen belül pedig azon is érdemes nagyokat töprengeni, hogy csak Székelyföldnek járna-e önrendelkezés, vagy egész Erdélynek. Utóbbit választva viszont hasznos lenne az ott többségben élő nemzet »megdolgozása« is az ügy fontosságát illetően. Mert a jelenlegi képzavartól egyelőre csak a román szélsőségesek és a szavazataikra bukó politikusok bolondulnak meg még jobban.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.