// 2026. március 21., szombat // Benedek
Farkas Réka Farkas Réka

Új eszköz, új remény

// HIRDETÉS

Még az is kiderülhet, kormányon kívül hatékonyabban lehet harcolni az erdélyi magyarság jogaiért, mint a román hatalom kiszolgálóiként.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farkas Réka
2015. június 16., 08:44

„Amit nem tett hosszú éveken át, az RMDSZ végre használni kezdte a kisebbségi jogérvényesítés egyik igen jelentős eszközét: a külpolitikát. Nem igazán élt mostanáig a lehetőséggel, többnyire kormányon lévén nem is lett volna hiteles, de lám, ellenzékből lehet kopogtatni az európai döntéshozók ajtaján, tájékoztatni az amerikai kongresszust az erdélyi magyarság jogsérelmeiről, és úgy tűnik, támogatók is akadnak, kik mozdítanák szekerünket a kátyúból. (...)

Két évvel ezelőtt szintén kormányzati szünetben kezdte el kidolgozni az RMDSZ az egységes, átfogó európai kisebbségvédelmi szabályozást, a Minority Safepack nevű csomagot, aztán ismét hatalomra kerülvén már csak féllángon égették az ügyet. Most újra ellenzékben a szövetség, vezetői hol Strasbourgban, hol Brüsszelben, vagy éppen Washingtonban lobbiznak, s lám, megérkezett az első eredmény is: az Egyesült Államok kongresszusi bizottsága 90 napot adott Romániának, hogy újraindítsa a történelmi magyar egyházak javainak visszaszolgáltatását. Erőteljes felszólítás érkezett egy olyan világhatalomtól, melytől Románia vezetői is tartanak.

Ha eredményes lesz közbenjárásuk, nagyobb siker, mint amit a szövetségnek a Victoria-palota szobáiban, a parlamenti egyeztetéseken sikerült elérnie az utóbbi években. S akkor talán bátorságot nyernek Kelemen Hunorék, és van remény, hogy más, közösségünk számára fontos ügy – például a különböző autonómiaformák – is napirendre kerülnek a lobbikörutakon, külföldi nyomásra talán oldódhat a ránk telepedő, mind erőteljesebb belső román nyomás is. Még az is kiderülhet, kormányon kívül hatékonyabban lehet harcolni az erdélyi magyarság jogaiért, mint a román hatalom kiszolgálóiként."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Használati utasítás március 15-re
2026. március 12., csütörtök

Használati utasítás március 15-re

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.