// 2026. január 14., szerda // Bódog
Sike Lajos Sike Lajos

Tovaris, kanyec!

// HIRDETÉS

Jól döntött az RMDSZ, hogy a magyar emberek nagy többségére hallgatva szakit ezzel a korrupt és hazug bandával.

(Külön)Vélemény

Szerző: Sike Lajos
2014. december 01., 08:31

„Nálunk, Szatmárban még rosszabb a helyzet, mint máshol. A román többségű megyében két-három éve legjobban a szocialisták untak rá a nyolcévi magyar vezetésre (a megyeszékhely polgármestere mellett, a szavazók megbízatásából, a megyei tanácselnököt is az RMDSZ adta), s kovácsolták egybe a románságot ellenünk, feladva minden demokratikus elvet. Több mint arrogánsan viselkedtek, az elején kizárva bennünket mind a város, mind a megye vezetéséből, amire a legrohadtabb vatrás korszakban sem volt volt példa. Az idén két alkalommal is úgy kampányoltak a PSD-nek (egyszer Ponta elnök jelenlétében, aki mindenre rábólintott!), hogy nyíltan kimondták több ezer választójuk előtt: nem akarják többet látni a magyarokat a megye és Szatmárnémeti élén! Nem beszélve arról, hogy a magyar kulturális rendezvények támogatását érezhetően csökkentették, és az olyan magyar kezdeményezésű multikulturális rendezvényeket, mint a négy-öt nyelven zajló Sorompók nélkül nemzetközi színházi felsztivál, megszüntették.

E hasábokon már többször szóvá tettem például a szocialista polgármester színházellenességét. Hatalmát féltve ugyanez a Dorel Coica a mostani államelnök-választás előtt volt fasisztának nevezte Klaus Iohannist, jóllehet tudta, hogy már csak életkora miatt sem lehetett az. A PSD megyei elnöke, a Mircea Govor a számukra siralmasan végződött első forduló után (amikor a szocialisták vezette tiszta román községek is egyértelműen Iohannisra szavaztak) megfenyegette polgármestereket: ha a második fordulóban is ez történik, megvonják tőlük a pénzügyi támogatást. Erre még nagyobb lett a fiaskó, hiába kérték az ortodox pópák is híveiket: az igazi románok Pontára szavaznak!

Ám ha az egyházi vezetőkre sem hallgatnak a románok, akkor kire hallgatnak? A válasz egyértelmű: lelkiismeretűkre és tapasztalataikra! Elegük van a PSD-es arroganciából és tolvajlásból. Vagyis: konyec, delete! Jól döntött az RMDSZ, hogy a magyar emberek nagy többségére hallgatva szakit ezzel a korrupt és hazug bandával."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Elkerekedett a polgárok szeme, amikor az első adófizetési napon a pénztárhoz járultak
Krónika

Elkerekedett a polgárok szeme, amikor az első adófizetési napon a pénztárhoz járultak

Országszerte megnyíltak hétfőn a polgármesteri hivatalok adó- és illetékosztályai, ahol a polgárok kifizethetik az ettől az évtől sok esetben a duplájára, sőt a háromszorosára emelkedett helyi adóikat.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Akik már az első órákban befizették a megemelt helyi adókat
Székelyhon

Akik már az első órákban befizették a megemelt helyi adókat

Hétfőtől lehet befizetni a helyi adókat és illetékeket Marosvásárhelyen. Már az esztendő első nyitvatartási napján többen éltek a lehetőséggel, és törlesztették pénzügyi kötelezettségeiket, de hosszú sorok sehol nem alakultak ki hétfő reggel.

Adóemelés: tiltakozásként öt kiló aprópénzzel fizette be a helyi adóját egy férfi
Krónika

Adóemelés: tiltakozásként öt kiló aprópénzzel fizette be a helyi adóját egy férfi

Sajátos tiltakozási módot talált egy suceavai férfi a helyi adók drasztikus megemelése ellen: csak aprópénzzel fizette be tartozását az önkormányzatnak.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Székelyhon

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro
Nagylak Noir
2025. december 30., kedd

Nagylak Noir

A krokodil képes napokig mozdulatlanul várni a zsákmányra. Jól rejtőzködik, türelmes, és ritkán hibázik.

Nagylak Noir
2025. december 30., kedd

Nagylak Noir

A krokodil képes napokig mozdulatlanul várni a zsákmányra. Jól rejtőzködik, türelmes, és ritkán hibázik.

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?