Két RMDSZ-es képviselő pere zárult le. És nem csupán számukra kedvezőtlenül: a magyar érdekképviselet két évtizede még szilárd, de mára igencsak megrendült erkölcsi hitele tovább vékonyodik tőle, ami a közösségnek sem használ.
„Egymást érik az ügyészségi kivizsgálások, korrupciós vádak és ítéletek. Hétfőn egyetlen képviselő, a tízévi pályafutása alatt sok hívet és még több ellenséget szerzett Elena Udrea volt idegenforgalmi és fejlesztési miniszter mentelmi jogáról egymás után hat ízben – hat külön kérésre – kellett titkos szavazáson dönteni, kedden három másik honatya ügye került a jogi szakbizottság elé, ugyanakkor két RMDSZ-es képviselő pere zárult le. És nem csupán számukra kedvezőtlenül: a magyar érdekképviselet két évtizede még szilárd, de mára igencsak megrendült erkölcsi hitele tovább vékonyodik tőle, ami a közösségnek sem használ. Közömbös külső szemlélők számára ugyanis egykutya minden korrupciós ügy – csak egy-egy nagyobb összegű lefizetésen szörnyülködnek el – , és kínosan egyforma az érintettek védekezése. Annyiszor elmondta már minden gyanúba keveredett tisztségviselő, hogy politikai bosszú vagy leszámolás áldozata, hogy ezt már jóformán senki meg sem hallja, noha esetenként igaz is lehet.
Arra egyelőre nincs elfogadható magyarázat, hogy miért értek szinte egyszerre fordulóponthoz nagyon különböző, többéves történetek, amelyeknek hatalmon lévő és ellenzéki főszereplői is vannak. Jó lenne elhinni, hogy ez az igazságszolgáltatás áhított függetlenségének jele, nem pedig hátulról irányító, láthatatlan erők munkája."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.