A román állam önszántából nem hajlandó olyan jogokat biztosítani a magyar nemzetiségű román állampolgároknak, amelyek a románokat alanyi jogon megilletik.
„Érdemes elidőzni a román–magyar alapszerződés felülvizsgálatát elutasító külügyi közlemény azon pontja fölött, amelyben leszögezik: Romániát semmilyen nemzetközi egyezmény nem kötelezi arra, hogy »etnikai alapon« biztosítson területi autonómiát. A kijelentés jól illusztrálja, hogyan vélekedik a kormány az ország polgárai közötti egyenlőség biztosításáról.
A román állam önszántából nem hajlandó olyan jogokat biztosítani a magyar nemzetiségű román állampolgároknak, amelyek a románokat alanyi jogon megilletik – például a hivatalos anyanyelvhasználatot minden olyan településen, ahol az illető közösség őshonosnak számít –, mivel ezt nemzetközi szerződés nem írja elő. A meglévő szerződésekből meg annyit tart be, amennyit akar – az anyanyelvhasználat, a magyar orvosi képzés, a magyar jelképek, illetve feliratok elleni román hatósági hadjárat mutatja, mennyit akar.
A kétoldalú kapcsolatok tekintetében pedig még a Ponta-kormány szintjén is mélypont, amit Bukarest művel. Miközben a migránsok befogadása kapcsán a schengeni csatlakozás kicsikarásának szándékával zsarolja az EU-t, a miniszterelnök útszéli hangnemben gyalázza a saját és a schengeni övezet határait a migránsáradattal szemben talán nem a legtökéletesebb eszközökkel, de erején felül ellenőrizni és védeni próbáló Magyarországot.
Ez már olyan morális mélyrepülés, amelyhez képest a „sakálhoz méltó” minősítéssel leírt magatartásminta maga az erkölcsi nagyság csimborasszója. Teszik mindezt minden bizonnyal a magyar–román alapszerződés szellemében. Azért nem szeretnénk belegondolni, milyen lenne a magyarok élete a kisebbségek paradicsomában, ha a nemzetközi szerződések még annyit sem írnának elő, amennyit ma."
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
A rendszer rossz, ez tény. De nem lehet mindent a rendszerre kenni. Talán a sofőrök egyéni hozzáállásával is baj van, méghozzá nem is kicsi.
A rendszer rossz, ez tény. De nem lehet mindent a rendszerre kenni. Talán a sofőrök egyéni hozzáállásával is baj van, méghozzá nem is kicsi.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Mindig a másik oldal manipulál és hazudik, nyilván. De vajon lehetséges-e ma manipuláció-mentes demokrácia?

Tömeges elbocsátások és világpiaci eszkalációk: elveszi-e a munkánkat az AI, vagy át tudunk képezni embertömegeket? Tűnődés a kelet-európai lyukból.

Egy álkommunista megmondót nem érdekel a háború, ahogy a 10 lejes benzin réme se. Az viszont igen, hogy épp mi jön ki az elszabadult hajóágyú csövén, és ezzel mekkorát lehet kaszálni a lájkversenyben.

Újabb évekkel tolódik el a rég várt körgyűrű megépítése, de nem ez az egyetlen bökkenő ebben az erőltetett nagyvárosodásban.