// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
Pap István Pap István

Pontanak áll a zászló

// HIRDETÉS

Mintha a Kárpátok két oldalán két különböző ország létezne, a mentalitások szintjén ez egyértelműen kimutatható.

(Külön)Vélemény

Szerző: Pap István
2014. november 04., 14:10

„Erdély a nyugatabbra fekvő, fejlettebb, európaibb része az országnak, ezért vonzereje is nagyobb. Így annak dacára, hogy Moldvában és Havasalföldön, na meg Dobrudzsában több ember él, mint Erdélyben, az erdélyi mentalitás több embert tudott meggyőzni a Kárpátok túloldaláról, mint ahány erdélyit Órománia képes volt elbájolni. De az csak arra magyarázat, hogy Órománia demográfiai fölénye ellenére miért lehetett Romániának többször is jobboldali elnöke, arra azonban semmiképp sem jó ez a megállapítás, hogy Iohannis győzelmét olvassuk ki belőle. Annál is inkább, mert az ő esélyeit az első fordulóban megmutatkozó tíz százalékos hátrány mellett egy sor más tényező is kisebbíti. Kezdve e legtriviálisabbal: Iohannis olyan akcentussal beszél románul, mint egy magyar, csak persze helyesebben. Márpedig ez a több évtizedes magyarellenes politikai propaganda nyomán meglehetős befolyással lehet a román választópolgárok lelkivilágára, és ezáltal politikai opcióikra is.

A másik ok az a Szociálliberális Unió (USL) néven elhíresült szörnyűséges koalíció megalkotása, ennek köszönhető ugyanis, hogy az USL balszárnyát adó Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősödött olyan erdélyi településeken, régiókban is, ahol az elmúlt huszonöt évben a PSD mindaddig még a lábát is alig tudta megvetni. Ezzel szemben a Kárpátokon túl az USL jobbszárnya, vagyis a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ugyanolyan gyenge középpárt maradt a PSD szövetségeseként, és főként árnyékában, mint amilyen mindig is volt ott. (...)

A két magyar párt közötti különbség is megmutatkozik a két forduló közötti időszakban. Az EMNP ideológiai alapon szögezte le már az első forduló előtt, hogy nem fogja Pontát támogatni, az RMDSZ pedig haszonelvű megfontolásból azt a jelöltet fogja támogatni, aki nagyobb eséllyel indul a második fordulóban. Tehát Pontat. Az RMDSZ-t a bosszú is motiválhatja, hiszen Ponta támogatásával fizethet vissza a PNL-nek, amiért a magát liberálisnak nevező párt a 2012-es parlamenti választások előtt kötött egyezményt felrúgva nem engedte az RMDSZ-t a kormányra, miután az USL kétharmados győzelmet aratott. (...)

Az egyszerű magyar embert azonban az elmúlt huszonöt év politikai tapasztalataival a háta mögött már nagyon nehéz meggyőzni arról, hogy van olyan politikus ebben az országban, aki akar is és tud is tenni valamit a polgárok érdekében. Úgy tűnik, a magyar választópolgárokat már nem lehet pusztán azzal elámítani, hogy egy adott jelölt magyar. Ha pedig ez így van, és a vasárnapi választás eredményei tendenciává válnak a jövőben, akkor az erdélyi magyar politikai érdekképviselet az országos színtéren el fog tűnni a süllyesztőben. Erről nem én szóltam, hanem a magyar választók.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix
Főtér

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix

Sőt: amerikai vízummentességet is élvez jövőtől. Szabadkőműves-e Călin Georgescu államelnökjelölt? Iohannis összehívta a Legfelső Védelmi Tanácsot.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi
Székelyhon

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi

A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.

// még több főtér.ro