// 2026. március 20., péntek // Klaudia
Csinta Samu Csinta Samu

Peremfőváros

// HIRDETÉS

A szilveszteri hátralépés esetét súlyosbítja azonban a tény, hogy Boc szavai után éppen az az esztendő kezdődött el, amelyben Kolozsvár a kontinens ifjúsági kulturális fővárosaként szeretne pluszhírnévre szert tenni.

(Külön)Vélemény

Szerző: Csinta Samu
2015. január 08., 09:32

„Miközben egyre kevesebben vonják kétségbe Kolozsvár élhetőségi fokának növekedését, egyre több helyről visszhangzik Emil Boc szilveszteri jókívánságainak – amellyel a kolozsvári polgármester gyakorlatilag magyartalanította a kincses várost – elítélése.

Pedig a volt kormányfőnek sikerült már korábban kicsikarnia magából magyar szavakat, tanú erre a Kolozsvári Magyar Napok alkalmából összesereglett néhány tízezer ember. Hajlamosak is lettünk utóbbit a normalitás állapotának kikiáltani, ha a hazai közélet nem produkálná az utóbbi időben többször is a nyuszika haláltáncát: egyet előre, kettőt hátra.

A szilveszteri hátralépés esetét súlyosbítja azonban a tény, hogy Boc szavai után éppen az az esztendő kezdődött el, amelyben Kolozsvár a kontinens ifjúsági kulturális fővárosaként szeretne pluszhírnévre szert tenni. Többek között ama multikulturalitás és többnyelvűség jegyében, amelyet a cím elnyeréséért kiírt pályázat elő is ír. És amit a pályázatírók nem is hagytak figyelmen kívül, bizonyíték rá éppen a pályázat sikeressége.

E többnyelvűség életbe léptetése azonban egyelőre várat magára még akkor is, ha a városvezetés nemrég megállapodást írt alá a francia kulturális intézettel, amelynek értelmében a felek a francia nyelvet is az ifjúsági főváros hivatalos nyelvévé nyilvánítják."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro
Használati utasítás március 15-re
2026. március 12., csütörtök

Használati utasítás március 15-re

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.