A napokban szárnyra kapott bérharc okán gazdasági elemzők pénzügyi katasztrófát, soha nem látott költségvetési hiányt vetítenek előre, ha Victor Ponta folytatja fedezet nélküli ígérgetéseit.
„Igaz, a kormányfő határozottan kijelentette, ennyit és ne tovább, vagyis csak az egészségügyi alkalmazottak bérét emelik, minden más ágazatnak egyelőre kuss. Éves szinten 1,7 milliárd lejbe kerül a beígért 25 százalékos fizetésemelés, de azzal Ponta nem számolt, hogy ha idén ennyit költenek a bérkiigazításra, jövőben az emelt összegek után kell kiszámolni a kiadástöbbletet, és az már meghaladhatja a 2 milliárdot. Ezúttal azt is megtudtuk, mennyit loptak az egészségügyben, hisz a kormányfő azzal takarózik, az október–decemberi időszakra megvan a pénzfedezet, ennyit spóroltak meg az elektronikus egészségügyi kártyák bevezetésével, amelynek kötelezővé tételét már több ízben elhalasztották, a legújabb időpont szeptember 1-je.
Indoklása okán emlékeztetjük, a kártyákat arra hivatkozva zúdították a lakosság nyakába, hogy ezáltal kiszűrhető lesz a csalás, az orvos nem jelenthet olyan szolgáltatást az egészségbiztosítási pénztár felé, amelyet nem végzett el, mert ezentúl csak azt számolják el, aminek az elektronikus rendszerben nyoma van. Magyarán, ha olyan sok pénzt takarítottak meg néhány hónap alatt, miközben a digitális adathordozók egy részét még át sem vették a tulajdonosaik, a rendszer pedig jelenleg is akadozva működik, abból az következik, hogy a spórolt összeggel azonos mértékű volt a csalás. Kétes, hogy ezzel sikerült a korrupciót kiküszöbölni az egészségügyben."
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.

Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?

Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?

Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?

Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.

Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.

„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”

Lassan, de biztosan jön az elsivatagosodás. Fel vagyunk mi erre készülve?