Moca Teodoru, a vásárhelyi virágkertészet igazgatójának válasza azt sejteti, ahhoz, hogy magyarul is kivirágozzon a főtéri látványosság, meg kellene vegyük magunknak a palántákat. Nem számít, hogy adófizetéskor nem tesznek különbséget köztünk – ha már annyira akarunk „magyarkodni”, hát fizessünk.
„A Kolozsvári Magyar Napok megrendezése rendkívül sokba kerül, de immár ötödször is bebizonyosodott, egyre jobban megéri. Az egyik fontos nyereség az, hogy a zsúfolt vásárban, a koncertek hátsó soraiban, a szórakozóhelyeken egyre több román szót lehet hallani – olyan atyafival is találkoztunk, akiről két sör után kiderült, hogy ha töri is, de beszél, akar beszélni magyarul.
Moca Teodoruról nem tudjuk, mennyire ismer minket, de talán ha kilátogat a Forgatagra, vagy jövő ilyenkor a kolozsvári Farkas utcába, rövid időn belül már nem holmi palántákban fogja mérni a kölcsönös tiszteletet tükröző kétnyelvűség fontosságát. Ugyanezt kérjük a többi intézményvezetőtől, közszereplőtől is.
Ugyanezt kérte a minap Maros megye új magyar alprefektusa – ő a törvény nevében, hivatalos körlevélben szólított fel ugyanarra, amiért mi fesztiválokon, vásárokban, szórakozóhelyeken vagy a tömbház előtt beszélgetve próbálunk mindent megtenni. Reméljük, hogy közösen sikerül.”
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Adományokat gyűjtenek egy ötgyerekes családnak, akinek karácsony másodnapján leégett az otthona a Görgényszentimre községbeli Kásvavölgyben.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.

Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?

A Paltinu víztározónál történtek ugyanoda vezethetők vissza, mint a parajdi katasztrófa. Pedig már máshogy kéne lennie mindennek.