Akkor már inkább az uborka görbülete, if you please.
Olvasom, hogy az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának főbürokratája (head bureaucrat) figyelmeztetett (warned, így, személytelenül, mert talán neki sincs fogalma arról, valójában kikhez intézi a szavait): a Brexitet követően megszűnhet az angol (English), mint az Európai Unió hivatalos nyelve (official language). Mert, ugye, ha nincs Nagy-Britannia (Great Britain), akkor nincs angol nyelv sem. Mondta ezt talán éppen angolul. Meg azt is, hogy hát az angol az EU egyik munkanyelve (working language), és egyáltalán, az uniós tisztviselők (EU civil servants – tükörfordításban civil szolgák, vagyis akik az Unió polgárait szolgálják, jó vicc, mi?) által a legszélesebb körben használt nyelv az EU-ban. Végül beismerte: tulajdonképpen az angol a domináns (dominant) nyelv, na. De hát hiába. Vannak papírok (papers), több megatonnányi papír, a papírokon meg ott állnak a szabályok (regulations), és a szabály az szabály (szabad fordításban, fuck you, people).
Nos (well), megint azzal a korporatista (corporatist), személytelen (impersonal), a mindennapi valóságot (everyday reality) teljes mértékben semmibe vevő viszonyulással (attitude) állunk szemben, amely véleményem szerint a Brexit egyik alapos oka (cause). Mert amint azt már jó páran leírták: tényleg, minek is foglalkozni mindazzal, ami a pontos szabályok szerint remekül működő négyszögletes intézményi kereteken (square institutional frame) kívül van? Azzal a különös, bizarr, ijesztő világgal (strange, bizarre, frightening world) odakint?
De tegyük fel, hogy minden a szabályok szerint alakul. A britek elmennek a pokolba (brits go to hell), és az EU-ban megszűnik az angol mint munka- meg hivatalos nyelv. S akkor mi van? Vagy meredekebben: kit érdekel, azaz who gives a shit? Meg vagyok győződve, hogy minden vállalat, intézmény, közösség, csoport, egyén, aki addig angolul kommunikált (communicated), azután is azt fogja tenni.
És végül egy költői kérdés (rhetorical question): miért van néha az az érzésem, hogy az EU mint olyan, nem más, mint egy színtelen (colourless), szagtalan (odourless), íztelen (tasteless) elméleti konstrukció, amiből nem hogy az élet (life), de annak árnyéka (shadow) is hiányzik?
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.
Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.