Bármiről essen szó mostanában, percig se feledjük: novemberig a hazai belpolitikában minden az elnökválasztásról szól, megeshet tehát, hogy a szocdem matematika szerint a kivonás művelete következik, Ponta első fordulós győzelmének előfeltétele a kormány magyartalanítása.
„Ok a kilépésre, hogy több hónap után sem teljesült az RMDSZ-szel kötött koalíciós szerződés mindegyik pontja. Ugyancsak nyomós ok, hogy a miniszterelnök mindmáig késlekedik a másod-harmadvonalbeli kinevezésekkel, gondolok például a Maros megyei prefektusra. Aztán itt a legfrissebb ok neve: Titus Corlătean, a magyar-román viszonyok mumusa. A külügyminiszter előbb einstandolta a marosvásárhelyi és nagyváradi magyar konzuli irodák megnyitását, majd helyet kért Romániának abban a perben, amelyet az őshonos kisebbségek képviselete tárgyában indított az Európai Bizottság. Ha a román diplomácia vezetője mindezeket partizánakcióban, Ponta tudta nélkül cselekedte, az ugyanúgy nagy baj, mintha főnöke tudtával, támogatásával és biztatásával tette volna meg.
Bármiről essen szó mostanában, percig se feledjük: novemberig a hazai belpolitikában minden az elnökválasztásról szól, megeshet tehát, hogy a szocdem matematika szerint a kivonás művelete következik, Ponta első fordulós győzelmének előfeltétele a kormány magyartalanítása. Milyen szépen is mutatna, ha a jelöltség augusztus elsejei formális vállalásáig ellenzéki sorba lehetne kényszeríteni az RMDSZ-t. Oda a komor német fickó mellé. Ráadásul mennek maguktól, ha nem tetszik nekik a per, amiben Románia partnere az Európai Unió, az RMDSZ-nek pedig... Na kik is?
Közben van még két, a kormányon maradás, illetve a kilépés szempontjából lényegi elem. Ugyebár e napokban készül el az újabb székelyföldi autonómia-tervezet, amit az RMDSZ vezetői közlésük szerint kormányerőként óhajtanak a törvényhozás elé terjeszteni. Hogy e szép szándék milyen eredménnyel kecsegtet, arról nem nyitnék vitát, viszont az jó lenne, ha a sok térképészkedés közepette egyszer ennyi energiát és figyelmet fektetnének a közoktatás helyzetének a javítására. Tessék már megnézni a magyar fiatalok bukásának arányát a képességvizsgán és az érettségin!"
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…

Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.