// 2024. december 4., szerda // Borbála, Barbara
Borbély Zsolt Attila Borbély Zsolt Attila

Munkaalapú nemzetépítés

// HIRDETÉS

Márpedig az Orbán Viktor által Tusványoson felvázolt elméleti keret alkalmasnak látszik gondolati alapot szolgáltatni a nemzetépítő erők együttműködéséhez, a megfogalmazott válaszok pedig arra, hogy a kormányzati politikai eszmei pillérzetét alkossák.

(Külön)Vélemény

Szerző: Borbély Zsolt Attila
2014. augusztus 01., 17:44

 „A Fidesz globalizációhoz való viszonyulása nem egységes. A karrierpolitikusok nem érdekeltek a konfliktusban, ők minden bizonnyal jobban örülnének egy simulékonyabb, helyzetelfogadóbb politikának, de egyelőre a párt politikai arcélét elnöke, Orbán Viktor határozza meg. Orbán pedig minden jel szerint tudatosan igyekszik tágítani a kimondhatóság határait. A nemzetközi szalonképességre kínosan ügyelő politikusok közül ő mondta ki elsőként, még 1995-ben, hogy a globalizáció fő Magyarországi segédcsapata, az SZDSZ tudatosan törekszik a magyarság lelki és szellemi erejének gyengítésére. Azt is, hogy e párt mögött állók számára Magyarország nem haza, hanem telephely, az MSZP–SZDSZ-kormány »idegenszerű és nem nemzeti befolyás alatt áll« (idézet a Deák-féle, 1847-es Ellenzéki Nyilatkozatból), az MSZP és az SZDSZ pedig valójában a nemzetközi nagytőkét és pénztőkét képviseli. Azt a nyíltságot, amelyet David C. Kortenhez, John Perkinshez, Magyarországon Csáth Magdolnához, Bogár Lászlóhoz vagy Varga Istvánhoz hasonlók megengedhetnek maguknak a globalizmus elemzésében, egy kis ország miniszterelnökeként nem vállalhatja fel, de érezni lehet: a szokásos politikusi mellébeszélés helyett Orbán a lényegről igyekszik szólni, és arról mond ki annyit, amennyit az adott helyzetben kimondhatónak ítél. Bizonyára jó adag tudatosság is van abban, hogy legkeményebb beszédeit az utóbbi években éppen Tusványoson tartotta, ahol idén is tabukat döngetett.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában
Krónika

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában

Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix
Főtér

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix

Sőt: amerikai vízummentességet is élvez jövőtől. Szabadkőműves-e Călin Georgescu államelnökjelölt? Iohannis összehívta a Legfelső Védelmi Tanácsot.

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi
Székelyhon

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi

A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro