Ezek után csak annyit: bárcsak a próféta szólna belőle, legalábbis a románság székelyföldi fogyását illetően. Mert azt is mondhatnám: csak azokat látom közülük szívesen itt, akik felmenőik sírja mellé is itt állhatnak.
„Andrei Moldovan, Kovászna és Hargita megyék ortodox püspöke szerint a marosfői tábor kiváló alkalom arra, hogy a külhoniak mellett a székelyföldi románok helyzetére is ráirányítsa a bukaresti hatóságok figyelmét. A görögkeleti püspök a székelyföldi románok számának csökkenése miatti aggodalmának adott hangot, úgy vélte, a helyi fiataloknak nem autonómiaelméletekre van szükségük, hanem a régió valós gazdasági potenciáljának a kihasználására.
Hasonlóképpen a székelyföldi románok fogyása miatt kesergett Hargita megye prefektusa, Adrian Jean Andrei is. A kormány helytartója szerint míg 1992-ben 48 948 román élt a két megyében, 2021-re már csak 28 926-an lesznek, ami bő 40 százalékos csökkenést jelent. Hogy milyen számítások alapján jött ki neki ama szám, arról egy szót se ejtett. De az is lehet, rendkívüli tehetséggel áldotta meg a sors.
A prefektus szerint a számbeli fogyásnál is nagyobb problémát jelent, hogy a románok »nem tudják megőrizni etnikai ideáljukat«. Hogy mi lenne az»„etnikai ideáljuk«, azt explicite nem fogalmazta meg, de abból ítélve, hogy nehezményezte, az RMDSZ »szinte önállóan végzi a két megye adminisztrációját, miközben a lenézésig nem veszi figyelembe a román közösség érdekeit«, álláspontja a napnál világosabb.
Ezek után csak annyit: bárcsak a próféta szólna belőle, legalábbis a románság székelyföldi fogyását illetően. Mert azt is mondhatnám: csak azokat látom közülük szívesen itt, akik felmenőik sírja mellé is itt állhatnak."
Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?
MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?
Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.

„Mi, erdélyiek, zömében a valóság talaján állunk” – vallotta az aradi edzőlegenda, akivel csúcsra jutott a román klubfoci.
„Mi, erdélyiek, zömében a valóság talaján állunk” – vallotta az aradi edzőlegenda, akivel csúcsra jutott a román klubfoci.
És abban aligha lesz köszönet.
És abban aligha lesz köszönet.
Pál apostol annak idején leírta, hogy ahol van törvény, ott aztán van bűn is. Na de ha a törvényt nem tartják be, akkor a bűn nem is bűn. Csók, mindenki kapja be, lehet tolni a gyűlöletbeszédet.
Pál apostol annak idején leírta, hogy ahol van törvény, ott aztán van bűn is. Na de ha a törvényt nem tartják be, akkor a bűn nem is bűn. Csók, mindenki kapja be, lehet tolni a gyűlöletbeszédet.
Romániában azóta sincs súlyos égési sérültekkel foglalkozó kórház. Gyász van, a túlélők pedig megpróbálták feldolgozni a társadalommal karöltve az ország 1989-es forradalom óta legtöbb halálos áldozatot követelő civil katasztrófáját.

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
Húsz éves a román filmtörténet egyik legfontosabb filmje. Az ember megnézi és azt gondolja, valamiféle letűnt kor történéseit látja. Aztán lassan rájön, hogy az a kor nem tűnt le.
Húsz éves a román filmtörténet egyik legfontosabb filmje. Az ember megnézi és azt gondolja, valamiféle letűnt kor történéseit látja. Aztán lassan rájön, hogy az a kor nem tűnt le.
Szükség van-e arra, hogy furcsán összeállított felméréseket készítsünk a társadalom hiedelmeiről, meggyőződéseiről, hogy aztán letoljuk őket a végén?