Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Alaposan fel kell kötnie a textilt annak, aki ma Romániában politikai elemzőnek nevezi magát (e sorok szerzője semmiképpen sem tartozik közéjük). A világpolitika ugyanis manapság úgy viselkedik, mint egy kiskamasz, aki nem tud uralkodni az érzésein, és nem igazán tudja azt sem eldönteni, hogy mit is akar.

A politizálás címszót pedig egész nyugodtan felcserélhetjük kormányválság címszóra, ugyanis Románia hivatalos államformája május eleje óta immár: kormányválság.

Arról hétfőn írtunk, hogy a most kialakult helyzetben vélhetően a román titkosszolgálatoknak is benne van a keze, akik a PSD-hez hasonlóan alighanem zokon vették Bolojan korrupció- és nepotizmusellenes reformjait. Így aztán, mint már annyiszor, kezükbe vették az irányítást, a háttérből elkezdték mozgatni a szálakat, találkoztak ezzel-azzal, pusmogtak egy kicsit,

Vagyis, hogy továbbra is távol tartsák a tényleges hatalomtól a szuverenista, oroszpárti erőket (AUR), akiknek váratlan erejű előrenyomulását a nemzeti-szuverén TikTok-próféta, Călin Georgescu félreállításával egyszer már vitatott körülmények között megakadályozták, de mégis eltüntessék a miniszterelnöki székből Ilie Bolojant, aki a Bihari tanács költséghatékony elnökéből a nagy szükség idején egy csapásra pártelnök, majd ügyvivő államfő, majd miniszterelnök lett, és aki oly friss hévvel vetette bele magát a reformátorszerepbe a számára még ismeretlen Dâmbovița-parti politikai terepen, hogy egyből egy rakás bennfentes, nagyüzemi, fehérgalléros bűnöző tyúkszemére sikerült rálépnie.

Hogy a mostanában sokat emlegetett „mély állam”, vagyis a titkosszolgálatok és a hozzájuk szorosan kötődő érdekszférák a demokratikus, européer értékek fejben gyorsan számoló emberi védőpajzsát, Nicușor Dan elnököt is megkörnyékezhették, méghozzá sikerrel, arra sokak szerint az enged következtetni, hogy nemrég az elnököt egy brüsszeli étteremben kapták lencsevégre „szakadár” PNL-s politkusok, Eugen Tomac – Nicușor Dan első váratlan miniszterelnök-jelöltje – és egy titkosszolgálati vezető társaságában.

Tomac végül visszaadta a megbízatást, mert belátta, hogy nem tudja megszerezni a tervezett kormánya beiktatásához szükséges 233 szavazatot a parlamentben. A második, még váratlanabb jelölt, Adrian Veştea, Bolojan belső ellenzékének egyik prominens tagja – aki a PSD-nek is megfelelt volna, éppen azért, mert Bolojan-ellenes, vagyis vélhetően nem folytatta volna az ő és a sleppjük tökeit is megszorongató reformokat – már nem volt ilyen okos, ő végigcsinálta az egész eljárást, hogy aztán csúfos kudarcot valljon, és megalázva távozzon a parlamentből.

hiszen az általa kezdeményezett konfliktust megnyerő, hatalmát a párton belül megszilárdító Bolojan nem fog szemet hunyni árulása fölött.

És akkor megérkeztünk ezen írás fő témájához.

Veştea – még ha nem is túlzottan okos – alighanem hosszasan névsorokat írt, mielőtt vállalta volna az esetleges kudarcot a bizalmi szavazáson. Az egyik listájára fölírta azok neveit, akiknek a támogatására nem számított, egy másikra pedig mindazokat, akik támogatásukról biztosították a háttérben.

A második listáján alighanem több név szerepelt, mint az elsőn.

Minekutána a pártok többsége elég nyílt lapokkal játszott, a tévedésére csak egy magyarázat van:

George Simion alighanem elhitette vele, hogy az ő emberei is bizalmat szavaznak tervezett kormányának – miként sok PSD-s –, így pedig meglesz a beiktatáshoz szükséges szavazatszám. Csakhogy a szavazás előtt Simion kijelentette, hogy ő és a hozzá hűek nem szavaznak, inkább kivonulnak a teremből a szavazás előtt. Így a Veştea-féle kormányterv elbukott.

A történtek fényében pedig immár szépen látszik, hogy – akárcsak az utóbbi időszak politikai töketlenségeinek –

Mivel ők képviselik az egyetlen reális alternatívát a jelenleg szerencsétlenkedő politikai elittel szemben, népszerűségük folyamatos növeléséhez tulajdonképpen alig kell tenniük valamit: elég ha nem értenek egyet a hatalmon lévőkkel. A céljuk tehát egyértelműen az, hogy tovább fokozzák a politikai válságot, illetve az emberek elégedetlenségét, tovább növelve ezzel saját népszerűségüket, miközben abban reménykednek, hogy valamiképpen az előrehozott választásokat is sikerül kicsikarniuk.

Nicușor Dan titkosszolgálatok által támogatott magánakciói is nagyban hozzájárultak az AUR konszolidációjához, hiába jelentette ki olyan sokszor az elnök, hogy az AUR-ról hallani sem akar, ha kormányzásról van szó. Egyrészt szó nélkül hagyta, hogy Veştea az AUR-nak (is) kuncsorogjon a támogató szavazatokért, másrészt kedden, az újabb egyeztetéseken már az AUR is ott ült a tárgyalóasztalnál a Cotroceni-palotában.

De van egy másik, a mi szempontunkból érdekes aspektusa a mostani eseményeknek.

Nyilvánvaló, hogy bár az AUR támogatottsága egyre nagyobb, sokan vannak azért, akik semmi szín alatt sem támogatnának egy szélsőséges alakulatot. Ám ez nem azt jelenti, hogy ők ne akarnának változást.

Az utóbbi napokban az RMDSZ és Kelemen Hunor hivatalos Facebook-oldalán azonban érdekes dolgot lehet megfigyelni. Az ott megjelenő posztok alatt a magyar kommentelők szidják a szövetséget, mint a bokrot, sok román kommentelő azonban dicséri Kelemen Hunort,

Ez nyilvánvalóan az általános kiábrándultság, és az opciók nélküli választási kényszer eredménye. Miközben a romániai magyar választók kiábrádultsága és haragja elsősorban az egyetlen magyar alakulatra irányul (itt írtunk róla bővebben, hogy ez miért van), addig a szélsőjobbot elutasító, de változást szorgalmazó szavazóknak jelenleg Kelemen az a „kakukktojás”, aki kilóg az általuk megszokott korruptak sorából, és kínjukban – mert azért sok trikolór érzelmet félre kell tenni ehhez – inkább rá bíznák az országot, mint Simionra.

Ez persze korántsem azt jelenti, hogy Nicușor Dan az RMDSZ elnökét fogja megbízni kormányalakítással, csak érdekes a jelenség.

E jelenség hátterében pedig tulajdonképpen az általános választói bizonytalanság áll.

Ez egyrészt a korszakhatár, a politika gyors, követhetetlen átalakulásának eredménye, másrészt – ne szépítsünk –

Az emberek a közösségi média megnyilvánulás-kényszeres világában elhitték magukról, hogy amit mondanak, az valóban releváns, az ő személyes igényeik pedig a legfontosabbak az egész világon. A politikától is azt várják el, hogy személyesen az ő egyéni érdekeik szerint működjön – ezért van az hogy az AUR-hoz hasonló populisták érzelem vezérelt „kampányai” mindenféle érdemi kormányzási stratégiát, észszerű programot lesöpörtek az asztalról.

Hogy ez jogilag nem egészen így működik, az nyilvánvalóan nem zavarja. Neki nem tetszik ez a három párt, hát ne létezzenek!

És ez sajnos az általános társadalmi viselkedést mutat meg kicsiben. Egyre többen viszonyulnak így a dolgokhoz: ne legyen semmi, ami engem zavar.

Csakhogy mindenkit más zavar, és mások az egyéni érdekei, ezért aztán egyre nagyobb a társadalmi feszültség, mindez pedig kihat a politikára, és a választói preferenciákra is – követhetetlenül.

Szóval alaposan fel kell kötnie a textilt annak, aki ma politikai elemzőnek nevezi magát.