A marosvásárhelyi kiszorítósdi következménye mindennél sürgősebbé teszi az egységes fellépést. Mert egyelőre bárhol is keressük, nem találjuk a marosvásárhelyi önkormányzatban jelentős erőként jelen lévő RMDSZ lobbitevékenységét, amely képes lett volna ellensúlyozni a városházi gonoszkodást.
„Idén már vállalhatatlan, a törvénysértés mezsgyéjén billegő kompromisszumra igyekezett rászorítani a szervező Székely Nemzeti Tanácsot, amelynek egyensúlyát bármilyen apró provokációval képes lett volna elbillenteni. Mivel a jogorvoslati kísérletek kútba estek, az SZNT keserű, de ésszerű döntésre kényszerült: idén nélkülöznünk kell a szervezett közösségi élményt.
A magánemberként gyújtott gyertyák lobogását természetesen senki sem tilthatja meg, a helyzet mégis a folyamat újratervezésének szükségességét veti fel. A Székelyföld autonómiájának ügyét ugyanis vagy a kvázi állandó tiltakozások mozdíthatják elő, vagy – illetve az előbbivel párhuzamosan – az ügynek és akadályoztatásának nemzetközi színtérre való helyezése.
Az intézményes finanszírozási háttér hiányában ugyanis egyre inkább kimerülnek a mozgalom pénzügyi tartalékai, a magánemberi hozzájárulások lehetősége pedig igencsak véges. A mindenféle ürüggyel kiszabott bírságok pedig nemcsak arra alkalmasak, hogy egzisztenciális kérdéssé silányítsák az önrendelkezés ügyét, de erőteljesen demoralizáló hatásúak is.
A marosvásárhelyi kiszorítósdi következménye mindennél sürgősebbé teszi az egységes fellépést. Mert egyelőre bárhol is keressük, nem találjuk a marosvásárhelyi önkormányzatban jelentős erőként jelen lévő RMDSZ lobbitevékenységét, amely képes lett volna ellensúlyozni a városházi gonoszkodást. Míg még tart a lendület és a tűz, amely idén csak gyertyagyújtásra kárhoztatott."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.