Victor Ponta nem a legfiatalabb román államférfiként vonul be a történelembe (ahogy elnökválasztási kampányában hirdette), hanem szánalmas kis szélhámosként. Már nem tarthat sokáig, amíg a kormányfői gyeplőt is bedobja.
„A kormányfő semmilyen hibájából nem tanul, arroganciája, önnön teljhatalmába vetett hite kikezdhetetlennek látszik, noha egyik bakot a másik után lövi.
Az utóbbi hetekben infantilizmusával lepte meg a világot: váratlan, bejelentés nélküli eltűnése, indokolatlanul elhúzódott távolléte, hirtelen hazatérése, a külsejével kapcsolatos megnyilvánulásai és hű társainak orrbavágása egy szabálytalan visszavonulással – amit egy közösségi oldalon tett közzé, a párt érdekeire hivatkozva, de senkivel meg nem beszélve – a felelősségérzet patologikus mértékű hiányáról árulkodik.
A kormányfő azonban úgy megszokta a hazudozást, hogy már saját magát is sikeresen átveri: tegnap arról beszélt, hogy augusztusban lejár az ügyészségi kivizsgálás, és visszatérhet a párt élére. Holott már a törvényszék előtt kódorgó kutya is tudja, hogy nálunk sokkal lassabban halad az igazságszolgáltatás. Az SZDP-ben máris megkezdődött a harc az elnöki tisztségért, egymásnak ellentmondó nyilatkozatok születtek, de az világos, hogy az erejét és irányát vesztett, korrupciós perekkel terhelt párt nem engedheti meg magának a hosszas ideiglenességet: jövőben választások lesznek, és jelenleg egyetlen szavahihető vezetője sincs.
Victor Ponta valószínűleg ennek köszönheti maradék támogatottságát, de ez is egyre vékonyodik: előbb-utóbb szembe kell nézni azzal, hogy nem megújította, hanem kisiklatta az ország legnagyobb politikai erejét, és nem a legfiatalabb román államférfiként vonul be a történelembe (ahogy elnökválasztási kampányában hirdette), hanem szánalmas kis szélhámosként. Már nem tarthat sokáig, amíg a kormányfői gyeplőt is bedobja."
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
A másságot tisztelni kell, mondják. De mi van, ha a másság kultúrája olyan dolgokat is tartalmaz, amelyet a másságot nagyban tisztelő elfogadhatatlannak érez?
A másságot tisztelni kell, mondják. De mi van, ha a másság kultúrája olyan dolgokat is tartalmaz, amelyet a másságot nagyban tisztelő elfogadhatatlannak érez?
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Arra számítottak, hogy az egész tárnarendszer beomlik, de erre nem került sor. Aztán száz év múlva történt valami.
Arra számítottak, hogy az egész tárnarendszer beomlik, de erre nem került sor. Aztán száz év múlva történt valami.
És a forgalom is elviselhetetlen. Innen igazán szép nyerni…
És a forgalom is elviselhetetlen. Innen igazán szép nyerni…
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
Avagy mi a baj a szavainkkal?
Ha a vonatnak 11.59-kor kell jönnie, akkor a vonat 11.59-kor jön. Ennyi.
Ha a vonatnak 11.59-kor kell jönnie, akkor a vonat 11.59-kor jön. Ennyi.
„Mindezen szempontok figyelembe vételével javasoljuk a 7M-82-es kódjelű Téridő Monitorizációs Egységet kiszolgáló Csalhó időjárás-szabályozó pont kibővítését B3-as osztályú integrált kutatóbázissá.”