Koszovó az utóbbi évtizedben néhány kört vert a kontinens többi részén jegyzett autonomista-függetlenségi mozgalmakra.
„E sportos bemelegítő köröket letudva, ám továbbra is arénás szakkifejezéssel élve: Koszovó az utóbbi évtizedben néhány kört vert a kontinens többi részén jegyzett autonomista-függetlenségi mozgalmakra. Elegendő a tavalyi leltárra pillantani, a félig elhasalt skót szavazásra, a megtorpant katalán lendületre, hogy erőlködés nélkül sikersztorinak tekintsük a koszovói receptet. A rá való hivatkozás mindig gondot okozott hazai pályán: valahányszor honi magyar politikusok az exjugoszláv tartományra utaltak, a többség szinte kivétel nélkül szakadárt kiáltott, árulást és főbenjáró nemzetgyalázást. Sőt előfordult, hogy – az alkotmány szövegében is túlhabzó – egységes és oszthatatlan olyan szent ereklyékké nemesült, amelyeket pisszentéssel sem lehet illetni, nemhogy a negyedik szomszédból vett lázító példával beárnyékolni. Így történhetett meg, hogy az önrendelkezésről/autonómiáról szóló diskurzus egyik fősodra Dél-Tirol felé irányult. (A pátria egységféltőinek még nem tűnt fel, hogy a legelején az ottani állapotokat sem pusztán a tárgyalótermekben rendezték: a hegyekben trafóállomás robbant, miközben a völgyben folyt a heves egyezkedés).
Koszovó arról is szól, hogy nincs szabvány-forgatókönyv az etnikai kisebbségek gondjainak orvoslására, és egyben arról is, hogy a függetlenségre (különválás, sajátos státus, önrendelkezés stb.) nemcsak mint célra, de megélt folyamatra is érdemes legalább ugyanolyan erővel odafigyelni. Ritmusváltásokkal, ellentmondásokkal, zárójelekkel és megtorpanásokkal telített pálya ez, amelyen, ha nem ejtjük meg idejében a kellő kiigazításokat, jó eséllyel zsákutcába futhatunk. Miközben Koszovó és Metohija Tartománya – merthogy ez a teljesebb neve – újabb támogatókat szerez a meglévő több mint száz állam mellé, amelyek eddig elismerték államiságát, és egyre lendületesebben gyúr a főpróbára: hogy a 2016-os riói bevonulása egyre inkább diadalmenethez hasonlíthasson."
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

Az, hogy lassan három hónapja nincs kormánya az országnak: baj. De nem tragédia.

És miért nem?
És miért nem?
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A hajdani Borsos utcából lett Thököly utca legújabb nevét – strada Traian – látva elmosolyodott. Valami azt súgta, lesz itt még látnivaló.

Vajon olvassa-e még valaki annak az embernek a történeteit, aki elsőként hozta közelebb nekünk, magyaroknak a brazíliai őserdők életét?

Az utasok 86 százaléka nem ajánlaná az állami vasúttal utazást a legújabb felmérés szerint, a probléma azonban messzire mutat.

Ha sem a tanárnak, sem a rendőrnek nincs joga átvizsgálni a szabálytalankodó diákot, akkor minek tanuljon a diák?

Képzeljük el, megy Grindeanu tárgyalni Bolojannal és Kelemennel, de a bokorból előugrik egy medve, ő meg kint reked. Nem lesz kormány!

Érdemes-e mindenhol durván nyírni a füvet a városban? Kiváltható-e egy öreg fa tíz újonnan ültetett fával? Az urbánus zöldterületek mint hűtőberendezések kicsit másképp élnek a vezetőség fejében, mint a lakosság tapasztalataiban.