Kösz mindent, Lemmy!

Akkor essünk túl rajta, gyerünk! – gondolhatta Lemmy, miután két nappal a 70. születésnapját követően megtudta, hogy halálos beteg. És ezt is megcsinálta a vén gazember, csak semmi mellébeszélés, belecsapott egyenesen a közepébe, szevasztok.

Lemmy úgy halt meg, ahogy élt, őszintén, egyenesen, gyorsan. Ő azon kevesek egyike, akik az önpusztító rocksztár-életelvet (live fast, die young) röhögve kifordították és a a saját igényeihez alakították: live fast, die old. Most már ott ül valahol az égbeli kocsmában egy félkarú rabló és egy palack Jack Daniels mellett, és röhögve sztorizik Elvis, Hendrix, Joplin, Morrison és Bon Scott gyűrűjében: figyu srácok, elbasztátok, így kell ezt csinálni, ahogy én! Mert ugyan miért haltam volna meg fiatalon, ha ezt öregen is megtehettem? Majd kihörpinti poharát és lelibben a bárszékről, megy, mert dolga van, meg kell csinálni a beállást. Van kivel, Würzel és Philty Animal már ott próbálnak egy ideje és várják a főnököt, nélküle nem megy az Overkill.

Közhelyes leírni azt, hogy Lemmy a rock 'n' roll lelkiismerete, akit minden kolléga nyíltan vagy titokban csodált és egy kicsit irigyelt, mivel mindig képes volt a saját útját járni, átgázolva divatokon, lemezkiadókon, pénzéhes menedzsereken. Hogy ő volt az, aki mindig (be)mutatta a mércét a rockszakmának, a biztos viszonyítási pont, a magabiztos meg nem alkuvás. Aki mindig csak azt, és csakis azt csinálta, amit tudott és szeretett, csúcsra járatva. Közhelyes, de az a helyzet, hogy ezek a tények, a tényeket pedig jobb köntörfalazás nélkül tudomásul venni, ahogy Lemmy tenné.

A rock 'n' roll-recept egyszerű, mint a Motörhead dalai: fel kell venni a lemezt, a színpadon el kell játszani a műsort, utána meginni az innivalót, engedni a női rajongók csábításának, majd kezdeni az egészet elölről. Nem sokan bírják, de Lemmy ezt csinálta fél évszázadon át, attól kezdve, hogy Hendrixnek dolgozott színpadi munkásként, hogy annó Hamburgban látta a Beatles egyik első fellépését, vagy hogy a Hawkwind-ben felénekelte a Silver Machine-t. A Motörheaddel felvett két tucat nagylemezt és minden évben körbeturnézta a bolygót. Dalait nem boncolgatják zeneesztéták, inkább arra alkalmasak, hogy túlhajszolt alkalmazottak hallgassák azelőtt, hogy berúgják a szívtelen főnök irodájának ajtaját és benyújtják a felmondásukat, hogy végre elkezdjék a saját életüket élni.

Igazából nincs mit többet mondani. Lemmy utálja az ömlengést és elzavarna a fenébe, ha ezt olvasná. Ő csak annyit mondana: hé, ne próbáld utánam csinálni, mert belehalsz, én azért csinálom, hogy neked ne kelljen és hogy te biztonságosan átélhesd a varázst. Born to lose, live to win – hát nyertél, Lemmy, és kösz mindent, vén kalóz.