Mivel a gyógyszerkassza 2011 óta nem változott Romániában, s ez idő alatt az állam egy lejjel sem szánt több pénzt az ártámogatott gyógyszerekre, alaposan elő nem készített demagóg körítéssel, divatos fenyegetésekkel akarják elérni, hogy a kényelmetlen ötéves szünet után új gyógyszereket hozzanak be az országba.
„Az egészségügyi miniszter sűrű fenyegetőzései nem maradtak válasz nélkül. A generikus, tehát másod-, harmadgenerációs készítmények gyártóinak egyesülete bejelentette, hogy a gyógyszerárcsökkentés az igazságtalanul alkalmazott clawback (visszatérítési) illetékkel együtt 1.000 alacsony árú generikus gyógyszer eltűnését eredményezheti a piacról. Köztük a legnépszerűbb 50 készítményét, mint a metoprolol, enalapril, omeprazol, indapamid, ibuprofen, diclofenac, pentoxifilin, ciprofloxacin, atorvastatin és sorolhatnánk tovább.
A generikus gyógyszerek gyártóit kényelmetlenül érinti, hogy őket is hasonló visszatérítési illeték fizetésére kötelezik, mint a drága, legelőször gyártott készítmények előállítóit. Emiatt az utóbbi három évben 1.300 hozzáférhető áron kínált gyógyszer tűnt el a patikákból és 300 gyógyszeripari dolgozó vesztette el az állását.
Mivel a gyógyszerkassza 2011 óta nem változott Romániában, s ez idő alatt az állam egy lejjel sem szánt több pénzt az ártámogatott gyógyszerekre, alaposan elő nem készített demagóg körítéssel, divatos fenyegetésekkel akarják elérni, hogy a kényelmetlen ötéves szünet után új gyógyszereket hozzanak be az országba. Kérdés, hogy ez mibe fog kerülni a lakosság többségének?"
Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.
Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.
Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?
A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Két autó ütközött péntek délután Csíksomlyón, a Szék útján. A baleset következtében mindkét jármű megrongálódott, a forgalom pedig nehézkesen halad az érintett útszakaszon.
A 2025-ös évi állami társadalombiztosítási költségvetés elfogadásáig a jelenlegi szinten maradnak a nyugdíjak, és a büdzsé elfogadásáig befagyasztják a fizetéseket a közszférában, és nem jár üdülési csekk a kiszivárgott hírek szerint.
Közúti baleset miatt áll az autós forgalom mind Sepsiszentgyörgy mind Csíkszereda irányába a 12-es országúton, Oltszem környékén szombat este.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Hogy ne érezzük magunkat egyedül a sok ember között, s tudjunk beléjük kapaszkodni, hogy megtartsanak.
Hogy ne érezzük magunkat egyedül a sok ember között, s tudjunk beléjük kapaszkodni, hogy megtartsanak.
„Amikor a 2040-es években a társadalom buborékosodása és a különböző világnézetű csoportok ellenségeskedése olyan mértékű lett, hogy bármikor kitörhetett egy általános polgárháború, alig pár hét alatt felállították a Szabályozást.”

Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.
Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.
Soha nem volt ennyire kevés közös referenciapontjuk a generációknak, mint most.
Soha nem volt ennyire kevés közös referenciapontjuk a generációknak, mint most.
Ha unja már a „nálunk mindenszentek vannak, a hétszentségit” típusú megnyilvánulásokat, akkor a következő napokban nagyon fog unatkozni… Vigyázat, humorveszély – akinek nem inge, ne vegye gatyára!
Ha unja már a „nálunk mindenszentek vannak, a hétszentségit” típusú megnyilvánulásokat, akkor a következő napokban nagyon fog unatkozni… Vigyázat, humorveszély – akinek nem inge, ne vegye gatyára!
Kiscicák, kiskutyák, szex, vér, dráma. Ossza meg és uralkodjon!
Kiscicák, kiskutyák, szex, vér, dráma. Ossza meg és uralkodjon!
Mégis milyen lehet egy kampányüzenet 2024-ben? Kicsit nézzük meg közelebbről.