// 2025. október 23., csütörtök // Köztársaság kikiált., Gyöngyi
Czegő Zoltán Czegő Zoltán

Kivégzett temetőink

// HIRDETÉS

Ha már a bölcsőinket, földünket, házainkat, anyanyelvünket odavetették román martalócoknak, tán figyelnünk kellene bár a temetőinkre.

(Külön)Vélemény

Szerző: Czegő Zoltán
2015. július 16., 07:31

„Sok-sok evangélikus hitű magyar élt és él ma is – ha már nem is olyan sok – Brassóban. A 18. század végén építették meg a maguk templomát, akkor létesítették temetőjüket is. Brassóbeli, hétfalusi csángó-magyarok tízezrével dolgoztak s kötődtek Brassó városához. De mit ad az ördög, a román diktatúra kitalálta 1960-ban, hogy temetője, írmagja se maradjon lehetőleg a magyarnak. Hát megtiltották a temetkezést, lecsukták a temető kapuját.

Menekítették papok, tanítók, parasztok a sírköveket, ahogy lehetett. Második felvonásként a sírgyalázásban, 1980-ban kezdték lebontani, elhordani, amit lehetett, s aztán 1987-ben a szemünk láttára megjelentek a talajgyaluk, a buldózerek, s a temetőből semmi sem maradt, csak a puszta föld. Ott volt eltemetve a költő Zajzoni Rab István (1832–1662), hamvait és síremlékét kimenekítették valahogy. Síremlékén ez az írás szerepelt, de levésték azt is: »Nemzete s neve rab vala, de szabad a lelke s dala.«

Petőfi modorában írt, jó költőnek tartották, jó publicistának is. 1861-ben Táncsiccsal együtt letartóztatták Habsburgék.

Emlékeztetőnek, figyelmeztetőnek – minek is szánom világ elé ezt az írást? Ha már a bölcsőinket, földünket, házainkat, anyanyelvünket odavetették román martalócoknak, tán figyelnünk kellene bár a temetőinkre. Lásd a kolozsvári Házsongárdi temető sorsát – akár a városét –, a hamvakat kivetik, temetik a románokat dicstelenül díszített hantok alá. És még hány helyen, istenem!"

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

RMDSZ-elnök: Romániának nincs külpolitikája, nincs szava az Európai Unióban, Nicuşor Dannak lépnie kell
Krónika

RMDSZ-elnök: Romániának nincs külpolitikája, nincs szava az Európai Unióban, Nicuşor Dannak lépnie kell

Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
2025. október 17., péntek