A mostani ellenzékbe vonulás felér egy ideológiai határvonal meghúzásával, ez pedig erőteljesen korlátozhatja az RMDSZ mozgásterét, és ebből eredően az érdekérvényesítési lehetőségeit.
„Az erdélyi magyarok annak ellenére szavaztak csaknem 90 százalékban a jobboldali liberális Klaus Johannisra, hogy az teljesen elzárkózott a kisebbségi jogkövetelések elől, és közben gyakran hallhatták azt is, hogy egy német politikus államfővé választása illuzórikussá tehet mindenfajta próbálkozást a nemzetközi nyomásgyakorlásra. Nem kell elfelejteni továbbá, hogy a kisebbségi jogok szempontjából 2000–2004 volt a »legtermékenyebb« időszak, amikor az RMDSZ időszakosan megújított együttműködési megállapodások alapján a parlamentből támogatta a szociáldemokrata kormányt. Jövőre ismét napirendre kerül az alkotmány módosítása és a régiók átszervezése, és mindkét tekintetben a szociáldemokraták mutatkoztak megértőbbnek a magyarság szempontjai iránt.
Mindezek fényében az erdélyi magyarok »üzenete« úgy is értelmezhető, hogy semmiképpen nem szeretnék, ha az RMDSZ a baloldallal kormányozna. Ez új jelenség, bár régebb óta »érik«. Az erdélyi magyarság egyre nagyobb hányada él csupán fizikailag Romániában: a magyarországi közélet iránt érdeklődik, anyaországi pártokat szeret (a jobboldalt), vagy utál (a balt), és pártpreferenciáit kivetíti a román politikára is. Az azonnali politikai következményeken túl, a mostani ellenzékbe vonulás felér egy ideológiai határvonal meghúzásával, ez pedig erőteljesen korlátozhatja az RMDSZ mozgásterét, és ebből eredően az érdekérvényesítési lehetőségeit."
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.

A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.

De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.

Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.