// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Farcádi Botond Farcádi Botond

Hogy megismétlődjék a csoda

A legnagyobb nemzeti kisebbség, a magyarság képviselőinek kizárásával Kolozs­váron tartott kisebbségekről szóló nemzetközi konferencia legalábbis azt bizonyítja: a román diplomácia a legaljasabb húzásokra is képes, hogy tovább éltesse azt a hazugságot, mely szerint Bukarest példaértékűen megoldotta a kisebbségben élő nemzeti közösségek problémáit.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farcádi Botond
2015. május 05., 07:29

„A székelyek nagy menetelése után másfél évvel ismét újszerű kezdeményezéssel hozakodott elő a Székely Nemzeti Tanács: lármafákkal jelölnék ki a történelmi Székelyföld határait.
Izsák Balázs elnök felhívása e rendha­gyó, de látványos tiltakozásra azért is idő­szerű, mert a 2013. október 27-én Bereck és Kökös között megvalósult csodát, a százezernél több résztvevőt megmozgató élő láncot követnie kell egy újabb nagyszabású akciónak – az autonómiaigény ilyen erőteljes, látványos felmutatására szükség van bizonyos időközönként, ellenkező esetben lankadhat a közösség ébersége, lazulhat a Székelyföl­dön élőket összekötő kötelék, gyengülhet az önrendelkezés iránti elkötelezettség.

De talán a közösségépítési szempontoknál is nyomósabb érv, hogy érzékelhetően fokozódik a közösségünkre nehezedő nyomás. Korlátoznák nyelvi jogainkat, Erdély-szerte tábla- és feliratháborúkat provokálnak, és attól sem riadnak vissza, hogy semmibe vegyenek. A legnagyobb nemzeti kisebbség, a magyarság képviselőinek kizárásával Kolozs­váron tartott kisebbségekről szóló nemzetközi konferencia legalábbis azt bizonyítja: a román diplomácia a legaljasabb húzásokra is képes, hogy tovább éltesse azt a hazugságot, mely szerint Bukarest példaértékűen megoldotta a kisebbségben élő nemzeti közösségek problémáit. És ne legyenek illúzióink: ugyanígy figyelmen kívül hagyják majd kéréseinket, jogköveteléseinket akkor is, amikor végrehajtják majd az alkotmány módosítását vagy az ország közigazgatási átszervezését."

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro