// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó
Tevan Imre Tevan Imre

Határon túl és innen

// HIRDETÉS

Ideje lenne a baloldalnak kitalálnia, mit mond a határon túliaknak.

(Külön)Vélemény

Szerző: Tevan Imre
2014. április 14., 07:57

„Senki nem lepődhetett meg, hogy a külhoniak 95 és fél százaléka a Fideszre szavazott, illetve legfeljebb azon, hogy a Jobbik nem szerepelt jobban, csak két százalékot ért el. Persze nézhetjük onnan is, hogy a Romániában élő magyaroknak becslések szerint csak a 13 százaléka szavazott, és mégis ez tette ki a levélszavazatok zömét.

Az alacsony részvételben alighanem nagyobb szerepe volt az érdektelenségnek, és hogy a Fidesz a legutóbbi időkig mindent megtett Erdélyben az RMDSZ gyengítéséért, mint a bölcs belátásnak, hogy nem ildomos beleszólni egy másik ország irányításába, még ha ugyanahhoz a nemzethez tartozunk is.

Van, lenne tehát tere a baloldalnak a határon túl is. Márpedig úgy tűnik, mintha erről a témáról lemondtak volna, és nem csak a pártok. A balos, liberális polgárok körében egyre gyakoribb az a nézet, hogy még turistaként sem utazunk Erdélybe, mert az valami gyanús, jobbos vircsaft. Nagy butaság, nemcsak azért, mert rengeteg látnivalóról, élményről mondanak le, hanem azért is, mert mások megismerése hasznos, még akkor is, ha másra szavaznak.

Az MSZP egyszeri föllángolása tavaly januárban aligha nevezhető következetes politikának, a Kolozsvárra kihelyezett elnökségi ülés előtt és után nem sok minden történt.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro
Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?
2026. január 27., kedd

Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.