// 2026. április 8., szerda // Dénes
Markó Béla Markó Béla

Gyorstalpalt demokráciák

// HIRDETÉS

Ismét kísért mindenfelé a nacionalizmus, Romániában is, de ezzel egyelőre nem akart előállni egyik jelölt sem. Más mondandójuk pedig nem nagyon volt.

(Külön)Vélemény

Szerző: Markó Béla
2014. november 10., 16:04

„Az alkotmány szerint Romániában viszonylag erős hatáskörei vannak az államfőnek. A kormány, illetve a parlament javaslatára ő nevezi ki a főügyészt, a titskosszolgálatok vezetőit, más ügyészeket, több fontos tisztségviselőt és tagokat delegál különböző hatóságok vezető tanácsába.Külpolitikában, nemzetbiztonsági kérdésekben is meglehetősen nagy szerepe van. Az alkotmány azt sem mondja ki sehol, hogy feltétlenül a parlamenti többség által megnevezett miniszterelnök-jelöltet kell kormányalakítással megbíznia.

Ennek ellenére ez a rendszer egészen 2004-ig, kisebb nagyobb zökkenőkkel bár, de működött. 2004-ben az akkor megválasztott új államfő, Traian Basescu, aki két, egyenként ötéves mandátum után most leköszön, azzal kezdte a ténykedését, hogy nyilvánvalóvá tette, csak egy általa elfogadható parlamenti koalíció jelöltjét fogja kormányalakítással megbízni. Mellesleg ezzel egyidejűleg „gyorsított” eljárással átíratta pártját, a Demokrata Liberális Pártot a Szocialista Internacionáléból az Európai Néppártba.

Traian Basescu az addig formálisnak tekintett, parlamenti vagy kormányjavaslatra történő elnöki kinevezésekkel kapcsolatosan is kijelentette, hogy mérlegelési jogot kíván magának, és ezt rövid idő alatt el is érte, hol az alkotmánybíróság, hol a legfelsőbb bíróság segítségével, nagyon ügyesen a saját javára fordítva a parlament és a kormány közti hatásköri konfliktusokat. Romániában a kormánynak lehetősége van sürgős esetekben törvényerejű rendeleteket elfogadnia, az államelnök által támogatott kormányok ezt a módszert maximálisan kihasználták, és ily módon a parlament presztízsét – de valós súlyát, jelentőségét is – sikerült egyre lejjebb nyomni.

...

Beismerem, ezekből a törvényerejű rendeletekből az RMDSZ is kivette a maga részét. Amikor kormányon voltunk, jó néhány kisebbségi érdekű törvénymódosításunk így mehetett át, mert a parlamentben talán elakadtak volna. De ami rövid távon hasznos, annak a következményei hosszú távon nem mindig kiszámíthatóak. Hiszen ma azzal kell szembenéznünk, hogy a távozó elnök éveken át fittyet hányt a hatalommegosztás elvére, megpróbálta, többnyire sikerrel, elnöki köztársaságként működtetni az alkotmányban egészen másként leírt, mindenképpen a parlament primátusára épülő rendszert, és félő, hogy utóda nagy örömmel használja majd ki az általa megteremtett precedenseket.

Akármelyik is lesz ez az utód, a baloldal, netán a jobboldal jelöltje. Akár a románságát hangsúlyozó Victor Ponta, akár a németségét diszkréten elhallgató, vezetéknevének kezdőbetűjét, a J-t hirtelen I-re váltó Klaus Johannis. Nem mindegy nekünk sem persze, hogy melyikük lesz az elnök, de ez már szinte csak az embertől függ, nem a programtól. Romániában ma az ember maga a program. Vezérre van szükségetek, mondják a politikusok a választóknak, nem parlamentre, nem pártokra.

Ha nem vigyázunk, el is hisszük ezt, és mindannyian el fogjuk felejteni, hogy a vezér (államelnök?, miniszterelnök? nem a tisztségnév számít) minden bizonnyal nagy erejű figura ebben a sakkjátszmában, de nem ő a szuverenitás letéteményese, hanem a „király” (nevezzük, mondjuk, „népnek”, nehogy valaki azt higgye, monarchia után sóvárgunk). Talán mégis meg kellene tanítanunk sakkozni a gyerekeinket. Hátha azt is megtanulják, hogy győzni igazán csakis a játékszabályok betartásával lehetséges Európának ebben a részében is.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
2026. április 02., csütörtök

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
2026. április 02., csütörtök

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Használati utasítás március 15-re
2026. március 12., csütörtök