Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Amikor az egy évvel ezelőtti elnökválasztás ijedelmei után összeállt a PNL-PSD-USR-RMDSZ-kisebbségek koalíció, majd hivatalba lépett Ilie Bolojan kormánya, Sorin Grindeanuék valószínűleg nem gondolták komolyan. A kormányzást igen, azt a PSD komolyan szokta gondolni, legalábbis a saját fogalmai szerint.

Ugyancsak a saját fogalmai szerint.

Pedig nem volt titok, hogy annak a bizonyos híres-hírhedt Országos Helyreállítási és Reziliencia Tervnek (PNRR) az uniós finanszírozása, amelyen keresztül Románia számára uniós eurómilliárdok válnak hozzáférhetővé, egy sor igen egyértelmű teljesítendő feltételhez kötött. Olyan feltételekhez, amelyek alapjaiban meghatározzák az ország működését, mint például az igazságügyi reform, a közigazgatás átalakítása vagy a nagy – és veszteséges – állami vállalatok rendbe rakása.

Vagyis mindenki jól járt: sikerült elhitetni Brüsszellel (a Világbankkal, az IMF-fel stb.), hogy a kért változtatások megtörténtek, és sikerült csűrcsavarásokkal, ígérgetésekkel, halasztgatásokkal vagy utólagos megtorpedózásokkal megőrizni a pártnak kedvező állapotokat: az EU ne cseszegesse Romániát, de maradjon is minden a régiben, a megfelelő pártemberek maradjanak a megfelelő kulcspozíciókban, az alkotmánybíróságon, a bíróságokon, az igazgatótanácsokban, az országos, megyei és helyi pénzcsapoknál, és az évtizedek óta jól bejáratott érdekérvényesítési hálózatok élén. Mert ezért volt képes a PSD ennyi ideig fennmaradni.

tehát Grindeanuék tavaly júniusban, az új kormány hivatalba lépésekor minden bizonnyal azzal a hittel írták alá a koalíciós megállapodást, hogy ezúttal is így lesz. Hogy két évre a PNL adja a miniszterelnököt, akit aztán 2027 tavaszán a PSD kormányfője vált.

Csakhogy nem számoltak azzal, hogy Ilie Bolojan, az egy évvel ezelőtti Georgescu- és Simion-veszély elhárítása – az elnökválasztás – után mennybe emelt Nagyváradi Megváltó egészen rövid idő alatt Bukaresti Terminátorrá változik és minden jel szerint betűhíven értelmezi a reformkövetelményeket, valóban nekimegy a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének, a közigazgatási átszervezésnek, vagy az állam az államban elv szerint működő állami nagyvállalatoknak, hatóságoknak és egyéb intézményeknek.

Grindeanuék nem hitték, hogy erre sor kerül. Mindaddig, amíg Bolojan el nem kezdett módszeresen végrehajtani minden egyes bekezdést, sort és szót, amit a reformok papírlapjára felírt, a vesszőkkel együtt. A PSD akkor – tavaly ősszel – észbe kapott és megpróbált mindent akadályozni és késleltetni. A legfelső bíróságon, az alkotmánybíróságon, a kormányban, a parlamentben, a költségvetési vitában.

A kormányból való kilépésről rendezett PSD-n belüli „népszavazás” időpontját hónapokkal előre kitűzték, hogy reagálási időt hagyjanak Bolojannak.

Az ürügy, amire a PSD nyilvánosan hivatkozik, igen kézenfekvő és a lehető legrövidebben úgy fogalmazható meg, hogy Bolojan népnyúzó. Bővebben: a kormány túl messzire ment, túl drasztikus megszorításokat alkalmazott, amit az emberek a zsebükön éreznek. „Kedves lakosság, ezt a PSD nem engedheti, mert a PSD azt akarja, hogy az embereknek jó legyen. De ha nem tudja jobb belátásra bírni Bolojant, akkor nem asszisztálhat az ország tönkretételéhez és kilép a kormányból” – kell-e ennél jobb indoklás?

hogy a párt folyamatosan erodálódik, mivel része a megszorításokat alkalmazó kormánynak. Másrészt látta, hogy Bolojan hajthatatlansága rendkívül káros a párt országos és helyi érdekérvényesítő hálózataira, a létfontosságú pénzszerző forrásaira és nem is olyan hosszú távon a párt puszta létezését fenyegeti. Vagyis testközelbe került az az elvileg mindig fennálló, de mindeddig sikeresen távol tartott veszély, hogy a rendszerváltás utáni Romániát alapvetően és folyamatosan meghatározó politikai-gazdasági projekt, a PSD lába alól végleg kicsúszik a talaj és az országprojekt-párt státuszból egyszerű, mezei kis párttá válik, miután elveszíti minden stabil pillérét (a befolyást és a pénzt).

A PSD ugyanis a saját sírásóját vélte felismerni benne. Ezért a kilépés a kormányból nem egyszerű politikai húzás vagy manőverezés, hanem az egyetlen – de egyáltalán nem biztos – menekülési lehetőség a megsemmisülés elől.

A PSD jelenleg nem tudja önként felvállalni a közvélemény-kutatások szerint most is legnépszerűbb ellenzéki párt, az AUR társaságát, és nem fog klasszikus ellenzéki koalícióra lépni vele, mivel pontosan tudja, hogy George Simion pártja nemzetközi szinten szalonképtelen, egy ilyen PSD-AUR partnerségre pedig az EU és a nemzetközi pénzpiacok is azonnal bekeményítenének. Az Európai Parlamentben az európai szocialisták is egyértelműen jelezték a PSD-nek, hogy a szélsőjobb AUR nem lehet opció számukra.

Ráadásul az AUR sem menne bele egy ilyen partneri viszonyba a PSD-vel, mivel ugyanazért a választói bázisért harcolt, mint a szociáldemokraták, vagyis a PSD gyengülése az AUR-nak kedvez.

Ilie Bolojan a jelek szerint nem fog visszakozni, be is jelentette: nem mond le, a kormányzás megy tovább. Az AUR természetesen a tovább kormányozni kívánó, de a parlamenti többségét elveszítő kormánykoalíció maradéka számára sem vállalható közvetlen partner. Ezért – és máris érkeztek erre vonatkozó hírek – a PNL egy, Romániában ilyenkor alkalmazni szokott módszerhez folyamodott: elkezdte egyenként levadászni és az oldalára állítani az erre hajlamos AUR-képviselőket és szenátorokat, illetve megpróbál további szavazatokat megnyerni az AUR-on kívüli ellenzéki erők, az SOS és a POT, illetve az ezekből a frakciókból időközben távozott törvényhozók által létrehozott PACE-frakcióból (ötven képviselőről és szenátorról van szó).

elmenekültek a párt erodációját okozó és a párt létezését fenyegető közegből, vagyis a kormányból, mert a párt logikája szerint nem volt más választásuk. Belekerültek viszont – ráadásul igen rossz választói támogatottsággal – egy hasonlóképpen barátságtalan közegbe, ahol a szélsőséges AUR uralkodik és próbál még nagyobb mozgásteret szerezni magának, és amelyben a PSD egyáltalán nem szívesen látott szereplő. És amelyre most a PNL is rárepül és próbál kivásárlással, parlamenti szinten támogatást szerezni. Arról nem is beszélve, hogy a PSD számára mekkora kockázat lenne egy esetleges előrehozott parlamenti választásnak elébe állni a jelenlegi megcsappant támogatottságával.

A szociáldemokratáknak ugyanis eddig csak a minisztereik távoztak a kormányból, a 49 PSD-s államtitkár és helyettes államtitkár, a 21 PSD-s prefektus nem nyújtotta be a lemondását. Híresztelések szerint erre csak akkor akkor fog majd sor kerülni, ha a PSD úgy dönt, hogy bizalmatlansági indítványt nyújt be a parlamentben a kormány megbuktatására. Vagy amíg Bolojan úgy nem dönt – mert megteheti –, hogy ezeknek az embereknek is menniük kell.

Végrehajthatja azokat a nehéz reformokat, amelyek régóta esedékesek és amik kedvező pályára állíthatják az országot, és legalábbis valamelyest stabilizálhatják az ország gazdasági helyzetét a jelenleg amúgy is bizonytalan nemzetközi közegben. Ezen a vonalon a nagy kérdés nem csak a Bolojan-kormány politikai túlélőképessége, hanem az is, hogy a lakosság meddig hajlandó elmenni a kormánnyal ezen a gyarapodást egyelőre nem ígérő, nadrágszíj-meghúzást ellenben elkerülhetetlenül eredményező úton. Amit a kormányzat, az EU és a nemzetközi hitelezők is az egyetlen helyes útnak tartanak.

ami a jelek szerint elkerülhetetlennek tűnik: konkrétan a PSD, az utóbbi három és fél évtizedben meghatározó politikai szereplő hagyományosan erős pozícióinak talán végleges meggyengítése.

Bukarestben most épp egy kormányválság zajlik. Volt már ilyen, nem lett vége a világnak, sőt, a román politika mindig megoldotta ezeket a helyzeteket. De ha a konkrét helyzeten kicsit túltekintünk, elég sok arra utaló jel van, hogy itt most jóval többről van szó és jóval nagyobb kaliberű dolgok forognak kockán.