// 2026. május 21., csütörtök // Konstantin
Krebsz János Krebsz János

Gettóiskolák

// HIRDETÉS

Kitörni a hazai viszonyokból azok a fiatalok tudnak, akik diplomával a farzsebben hajlandók Londonban beállni a fekete mosogatóba.

(Külön)Vélemény

Szerző: Krebsz János
2014. február 25., 17:13

„A korrekt meghatározás szerint azokat az iskolákat nevezik így, amelyekben a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya közelíti vagy eléri a száz százalékot. Gettósodó iskolák pedig azok, amelyekben ez az arány meghaladja az ötven százalékot. A magyar közoktatásnak ez a három hával jelzett halmaza általánosságban a cigány tanulókat és cigány iskolákat jelzi. (...)

A pedagógia tudománya és a politika gyakorlata foglalkozik a cigányság és a gettósodás kérdéseivel, láthatólag a legkisebb pozitív fejlemény nélkül. Sőt, kormányok jönnek-mennek, prioritások és világnézetek változnak, mindezektől függetlenül az utóbbi huszonöt évben folyamatosan növekszik a gettóiskolák száma.

Az elméleti vita egyik oldalán azok hallatják a hangjukat, akik szerint a gettóiskolába kevesebb pénzt, képzetlenebb pedagógust, rosszabb ellátást küld a magyar költségvetés, míg a másik oldal véleménye szerint a cigányok genetikusan (kevésbé fasiszta megközelítésben: szociokulturálisan) gyengébb eredményekre képesek, költhetünk a felemelésükre bármennyit. A politikai nyilvánosságban folyó vita itt-ott már a múlt századelő faji vitáinak színvonalát idézi. (...)

Nálunk társadalmi közmegegyezés működik: adunk nekik segélyt, közmunkát, szegregált településeket, általános iskolát, lejárt szavatosságú átképzéseket és száraztésztát, hogy tudják, hová kell tenni a voksot. Kitörési esélyt nem adunk. Abban mi is szűkösen vagyunk.

Kitörni a hazai viszonyokból azok a fiatalok tudnak, akik diplomával a farzsebben hajlandók Londonban beállni a fekete mosogatóba. Itt, a gettóban meg maradunk mi, öregek, szegények, esélytelenek. Szép új jelen.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség
Székelyhon

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség

Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.

// még több főtér.ro
Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda