// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili
Bodolai Gyöngyi Bodolai Gyöngyi

Fel akarja jelenteni az érettségit

// HIRDETÉS

Már kezdettől megnyomorítják, elveszik a kisebbségi diák kedvét az ország nyelvének az elsajátításától, megfosztják a lehetőségtől, hogy megtanulja kifejezni önmagát, és könnyedén eligazodjon a hivatalos ügyintézés dzsungelében, esélyegyenlőségét csorbítják ezáltal.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bodolai Gyöngyi
2015. június 15., 08:15

„Az eltelt évek alatt szomorúsággal tapasztaltam meg, hogy az összevissza-reformált romániai oktatásügyben érdemben azóta sem változott meg a román nyelv oktatásának módja. Bár a 2011-es törvény 46. cikkelye előírja, hogy a nemzeti kisebbségi diákoknak a számukra készített sajátos tanterv és tankönyv szerint kell az ország nyelvét tanítani, ez a folyamat az elemi osztályok szintjén megrekedt. A törvény módosítására beadott júniusi indítványból pedig az derült ki, hogy a sajátos tantervet, amire mintát magyar részről már két ízben is kidolgoztak, nem is akarják a felsőbb osztályokban bevezetni.

Ez felháborító, és igazat kell adnunk Alina Mungiu-Pippidi politológusnak, aki a România Curată elnevezésű civil platform honlapján arról cikkezett, hogy a Korrupcióellenes Ügyészségnél fel akarja jelenteni az érettségit. A román értelmiségiek legjava is érzi ugyanis, hogy a többségi diákoknál sem jó a román nyelv oktatásának programja. Ennek nem az a célja, hogy megtanítsa a diákokat, hanem az, hogy minél inkább alulértékelhessék a teljesítményüket. A magyar diáknál ezt csak tetézi, hogy továbbra sem a hétköznapi érintkezéshez, kommunikációhoz szükséges ismeretekre, a mai korszerű román nyelv használatára tanítják őket, hanem tájszavakkal, régies kifejezésekkel és avítt mondatszerkesztéssel bonyolított, nehezen megérthető szövegekkel is meg kell birkózniuk.

A román nyelvet normális, intelligens módon használó egyének helyett a mai romántanítás »kretén filológusokat próbál kitermelni« – állítja a politológus. Messzemenően egyetértek vele, amióta a képességfelmérő vizsgára kiadott tesztkönyv tételeit nézegettem. Ebben olyan nehézségű szövegek is szerepelnek, amiért az emberi jóérzés, a pedagógusi hozzáértés sajnos nem létező ügyészségénél tennék magam is feljelentést azok ellen, akik a VIII.-os román tantervet, tesztfüzetet összeállították. És nagy kedvem lenne odaültetni a képviselő és szenátor urakat, a közoktatási tárca felügyelőit, hogy kiderüljön: hányan érik el az átmenő jegyet a VIII.-os román tananyagból!

Már kezdettől megnyomorítják, elveszik a kisebbségi diák kedvét az ország nyelvének az elsajátításától, megfosztják a lehetőségtől, hogy megtanulja kifejezni önmagát, és könnyedén eligazodjon a hivatalos ügyintézés dzsungelében, esélyegyenlőségét csorbítják ezáltal. S miközben a sok eredménytelen kísérlet után szinte mindenki kussol, esetleg otthon, netalán szülői értekezleten sopánkodik, Hargita Megye Tanácsa egy mindenre kiterjedő helyzetfelmérést végzett el pedagógusok, szülők, gyermekek körében. A vélemények alapján javaslatokat, a megoldás lehetőségeit is megfogalmazta. Kérdés, hogy lesz-e aki meghallgassa őket?"

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?