Repülőtérről szó sincs az állami közlekedés-fejlesztésben. A csíki és székelyudvarhelyi légvárépítők nem tudják, hogy a náluk gazdagabb és befolyásosabb brassóiak 25 év alatt sem tudták beindítani a magukét?
„Úgy tűnik, megint nem az ésszerűség szerint rajzolgatnak. Az új mesterterv ismét különbözik az előző, alig pár hónapja bemutatott változattól. Most például a Marosvásárhely–Brassó szakasz, azaz a 2004-ben elindított észak-erdélyi autópálya folytatása is bekerült a két-három éven belül megvalósítható beruházások közé, ami jó is lenne, húzódoznak viszont a Comarnic–Brassó szakasztól, mert »az csak a bukarestieknek kell«. Hát sajnos még a fél ország polgárainak is, akik kénytelenek ott lejárni a fővárosba, és akik ezen a 60 kilométeren két-három órát elvesztegetve araszolnak végig. De ez már az ígéretekben sem szerepel. A többi – megkezdett – pályaszakaszból az idén 50, jövőben 200 kilométer befejezését ígérik. Sovány terv, főleg, ha tudjuk, hogy 2013-ban 116, 2014-ben pedig 56 kilométert adtak át (azokat is kisebb, különálló darabokban), jóval bőkezűbb tervezgetés után.
Repülőtérről pedig szó sincs az állami közlekedés-fejlesztésben. A csíki és székelyudvarhelyi légvárépítők nem tudják, hogy a náluk gazdagabb és befolyásosabb brassóiak 25 év alatt sem tudták beindítani a magukét?"
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Heves reakciót váltott ki Moszkvában, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere nem engedélyezte az orosz zászló kitűzését egy, a városban zajló sporteseményen.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Félreértés ne essék, nem a népet szapulom. De észre kéne venni, elsősorban a vezető rétegnek, mekkora semmi van az egységes és oszthatatlan nemzetállami szólamok mögött.

Ha a radikalizálódott társadalom fullba akarja tolni a kretént, lehet, hogy hagyni kellene megtapasztalni, milyen az. Igen, veszélyes, de van jobb megoldás?