Eurovíziós Dalfesztivál: hogyan vált a művészet a nagyon-nagyon-nagyon egyértelmű üzenetek hordozójává?

Nem érdekel az Eurovíziós Dalfesztivál. Hidegen hagy. Nagyon hosszú ideje egyáltalán nem követem, sőt ha jobban belegondolok, soha nem követtem igazán.

Most sem akartam foglalkozni az Eurovízióval.

Egyáltalán.

Semennyire.

Mert nem érdekel.

Csak hát az a fránya Facebook…

Az ember görget, görget, és jönnek szembe a dolgok.

Például az a hír, amelyből megtudtam egyrészt azt, hogy a Dara nevű bolgár popsztár nyerte meg az idei Eurovíziót, másrészt azt, hogy

harmadrészt, hogy idén is volt Eurovízió, és már véget is ért.

De ez sem érdekelt igazán.

Feltűnt ugyanakkor az ezzel kapcsolatos hírekben egy visszatérő dolog:

Innen már elkezdett érdekelni egy picit a dolog.

A dal (amely egy átlagosan lebutított popdal, semmi extra mondanivalóval, azt leszámítva, hogy a fények vakítanak, ma éjjel senki sem alszik, más szóval eszement nagy buli van) ugyanakkor explicit módon semmi utalást sem tesz az ADHD nevű rendellenességre, amely korunkban sajnos egyre több embert érint.

Aztán utánakerestem, és megtudtam, hogy a bolgár énekesnő 2025-ös albuma már a címében (ADHDARA) is expliciten utal a rendellenességre,

Az album leírásában Dara megkapóan meséli el, hogy az album tulajdonképpen azt az utat írja le, amit ő maga is bejárt a betegséggel járó káosztól a terápián át az önelfogadásig és a megbékélésig.

Nincs okunk arra, hogy megkérdőjelezzük e vallomás hitelességét.

Az viszont feltűnő volt, hogy minden Eurovízióval kapcsolatos beszámolóban ez az első, amit a győztes dal kapcsán kiemelnek. Persze ez kézenfekvő is egyben, hiszen a művészetről mindig nehéz szavakkal beszélni (még akkor is, ha Eurovíziós popdalokról van szó), aki megpróbálja, az konkrét fogódzókat keres.

Dara őszinteségét tehát egyetlen percig sem vonjuk kétségbe, mint ahogy azt is átérezzük (már csak a saját bőrünkön való tapasztalás által is – bár a szerzőt nem diagnosztizálták), hogy az ADHD igencsak megnehezíti sokak életét, egyre elterjedtebb rendellenességről van szó, és fontos beszélni róla, hogy minél többen megtalálhassák azt a békét, amiről Dara beszél.

És akkor evezzünk át az Eurovízió deltatorkolatából a kortárs művészet óceánjára.

Alighanem minden egyes művészeti területen felmerül az, ami ennek a dalnak a kapcsán fölmerült. Amit röviden (és hangsúlyoznám, hogy ez csak saját vélemény, amihez jogom van) így tudnék megfogalmazni:

Ha valaki valamilyen traumát, betegséget, nyomorúságot, azaz fontos témát dolgoz fel, és ezt kellően láthatóvá is teszi, az máris nagyobb figyelemre számíthat a kortárs műelemzők és -bírálók körében, mint az, aki „kevésbé fontos” témát jár körül egy-egy műalkotásban.

Más szóval, nem az esztétikai szempontok az elsődlegesek – ahogy annak ideális esetben lennie kéne –

Az én választott területemen, az irodalomban sincs ez másképp. A divatos témák – legyen az traumairodalom, a FONTOS társadalmi kérdések érzékeny megközelítése stb. – elvonták a figyelmet a művek tényleges esztétikai értékéről, kidolgozottságáról, és mondhatni a téma fontossága szerint kezdtük el értékelni a könyveket.

Ez pedig pusztán azért veszélyes, mert manapság, amikor egyre több fiatal karrierként gondol a művészetre, önkifejezési lehetőség helyett, egyre kevesebb a hiteles, ténylegesen belülről fakadó alkotás – akármilyen giccsesen is hangozzék ez.

Mert az én megközelítésemben például minden egyes téma FONTOS, amit hitelesen, izzadtságszag nélkül, egy kompakt, az esztétika logikája mentén működőképes alkotásban meg tud fogni, meg tud eleveníteni egy szerző.

Mint ahogy a tehetség is. És ez a művészet ellaposodásához, elsekélyesedéséhez vezet, akármilyen fontosak is az aktuálisan felvonultatott témák, arról nem is beszélve, hogy a művészet szabadsága is sérül, és a művészet mibenlétét, feladatát is egyre inkább félreértelmezzük.

– írja Kosztolányi Dezső a naplójában.

Ez persze kissé sarkos megfogalmazás, a jó öreg Kosztót alighanem cancelelnék ma már érte. Mint ahogy engem is fognak, ha még sok ilyen okfejtésbe kezdek…

Nos, egy kissé messze kerültünk az Eurovíziótól.

De engem nem érdekel az Eurovíziós Dalfesztivál…