George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Kevesen büszkélkedhetnek olyan gyorsan felívelő karrierrel ma Romániában, mint George Simion.
Az úzvölgyi temetőben hőbörgő, zászlót lobogtató, talán sírokat is rongáló focihuligánból néhány év alatt az ország legismertebb, és a legtöbbek által megbízhatónak tekintett politikusa lett, aki az ország legnépszerűbb pártját (AUR) vezeti.
Ez igen figyelemreméltó teljesítmény, hiszen az AUR-hoz hasonló széljobb, igazi politikai, közigazgatási tudással nem rendelkező, így csak hőbörgéssel és az aktuális kormány munkájának kritizálásával népszerűséget nyerő pártok általában megmaradnak a parlamenti küszöb fölött, de sokkal többet nem érnek el. Az AUR viszont már hosszú ideje a legnépszerűbb párt, megelőzve még a korábban legyőzhetetlennek hitt PSD-t is.
Ezzel abszolút mindenkit ver a mezőnyből, különösen a bizalommal kapcsolatos témában.
No persze az ilyen zajos sikerhez némi szerencsére is szükség van. George Simionnak pedig volt bőven része szerencsében.
A párt 2019-ben alakult meg hivatalosan, és rögvest elkezdte masszívan magához vonzani a nacionalista szavazókat az úzvölgyi magyar katonatemetőben szervezett nacionalista megmozdulásokkal.
A jó öreg nacionalizmusnak még mindig nincs párja, ha kampányfogásokról van szó, különösen itt, Európa keleti végein, ahol a történelem viharai jó sok nációt kavartak egymás mellé. Itt elég kiállni, és magabiztosan, de nemzeti pátosszal átitatva odamondani:
Egy parlamenti küszöb legalábbis mindenképp befigyel.
Ám nemcsak velünk, magyarokkal volt szerencséje a mi George Simion barátunknak. Volt ott még egy igen szerencsés körülmény: a Covid-járvány. Miközben a hatóságok és a politikusok biztonsági intézkedések sorozatát, majd kijárási tilalmat is bevezettek, miközben egyre inkább felerősödtek az álhírek, összeesküvés-elméletek tucatjai keringtek oltásról és járványról,
a megszorító intézkedések eltörlését követelte, tagadott oltást és maszkot, ezzel pedig tovább növelte a még mindig nagyon fiatal párt népszerűségét.
A 2020. decemberi parlamenti választásokon így az AUR nem pusztán annyit abszolvált, hogy az 5 százalékos parlamenti küszöböt elérve nagy nehezen bepréselte magát a parlamentbe, hanem 9 százalékkal és nagy csinnadrattával érkeztek meg, és foglalták el a székeiket a képviselőházban és a szenátusban egyaránt.
És a szerencse tovább követte őket, követi azóta is,
Ami a jelen, katasztrofális helyzetben egyszerű: a kormány egyre másra vezeti be a nadrágszíj-intézkedéseket, hogy a sok év túlköltekező, elhibázott politikáját, valamint a járvány és a háború okozta költségvetési hiányt valahogy befoltozza, eközben az AUR mást se tesz, mint hogy időnként benyögi: „Fúúúj, rossz-rossz kormány!”
És a népszerűségük jelentősen nőtt ezzel is: a legutóbbi parlamenti választásokon már 18 százalékot értek el, és a PSD után a második legtámogatottabb párt voltak. Azt se felejtsük el persze, hogy sokat segített a pártnak (és ez alighanem George Simion taktikai érzékét dicséri), hogy sikerült rögtön a legelején berohanni a semmiből felragyogó új román vasgárdista hős, Călin Georgescu mögé, majd amikor a vízenergiától delejes TikTok-huszárt kigolyózták,
Amit csak a Georgescu-sokkból felébredő EU-párti tömegek rohamvoksaival tudott megnyerni a nagy matematikus, Nicușor Dan, hogy aztán nem sokkal később beiktassa hivatalába a jelenleg is létező Európa-párti kormánykoalíciót…
Érdemes megnézni a felvételeken, mekkora megkönnyebbülés tükröződik Simion arcán, amikor kiderül, hogy mégsem ő lesz Románia elnöke. A blöff eddig tökéletesen bejött, de mi van, ha ezentúl nem blöffölni kell? Ilyesmi járhatott a fejében Simionnak, miközben az eredményeket várta.
De szerencsére minden a terv szerint alakult: a választáson részt vett, igen szép eredményt ért el, ezzel is erősítve saját és pártja politikai népszerűségét, a munkát azonban mégsem neki kell elvégezni.
Szóval ilyen szerencsés fiú ez a George Simion, az ország legismertebb, és legmegbízhatóbbnak tekintett politikusa. Egyszer talán tényleg oda jut a pártjával együtt, hogy hőbörgés helyett csinálni is kell valamit. Akkor majd bajban lesz Simion is, az AUR is, zuhanni fog a nélpszerűségük is.
De most még egy nem akármilyen sikertörténet szemtanúi lehetünk. Nézze csak: ez a futballhuligán néhány év alatt letarolta az egész országot…
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.
Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.