Az RMDSZ saját kormánypozíciói megvédése érdekében nemcsak választói köztudott akaratával volt képes szembemenni, hanem a teljes romániai társadalmat felrázó új szelekkel is, amikor egyértelműen közölte: Johannist semmilyen formában nem tudják támogatni.
„A magyarfaló Corneliu Vadim Tudor – aki Ponta mögé állt – annyiban segített az RMDSZ-en, hogy a szövetségnek rá hivatkozva nem kellett teljes mellszélességgel kiállnia a kormányfő mellett a nyilvánosság előtt, de a kiskapu Johannis hihetetlen győzelme láttán túl kicsinek bizonyul, ezen nem lehet kimenekülni.
Az első fordulót megelőző kampánya során Kelemen Hunor azt hangoztatta, neki nem a másik magyar jelölttel, hanem a teljes román társadalommal van vitája, a többségieket kell meggyőzni arról, amit gondolunk, akarunk.
Ebből kiindulva még inkább felháborító, hogy az RMDSZ nem látott túl az orra hegyénél, és nem akarta tudomásul venni, hogy a „célközönségében” rövid idő alatt milyen gyökeres változások mentek végbe. Pedig csak a Majális utcai székházból kellett volna lesétálni a kolozsvári Főtérre, s nyilvánvalóvá vált volna, mi zajlik éppen Erdélyben.
Johannis világraszóló diadala óriási pofon az RMDSZ »racionális«, feltétel nélkül a húsosfazékhoz húzó politikájának. Merthogy Nagyszeben polgármestere egy olyan mozgalom hátán jut a Cotroceni-palotába, amelyet pontosan azok az emberek karoltak fel, akikkel érdemben, tisztességesen lehet tárgyalni, vitázni a jövőnkről.
Olyan polgárok, akik át- és túllátnak a PSD bocskoros, mioritikus uralmán, akik felvilágosultan, öntudatosan akarnak dönteni az ország és a benne élő emberek sorsáról – kitörő, megújító, felszabadító érzelmek, nem pedig gyökértelen, hideg számítások által vezérelve.
De nem, Kelemen Hunort ez sem győzte meg: hétfőn a magyar törekvések hiteltelenné válásáról mert beszélni, »megfeledkezve« pártja sok-sok évnyi kirakatkormányzásáról, amellyel már nagyon sokszor visszaélt a hatalom."
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.

Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?

Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?

Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?

Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.

Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.

„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”

Lassan, de biztosan jön az elsivatagosodás. Fel vagyunk mi erre készülve?