Valóságos kampány indult el az erdélyi magyar nevek, földrajzi fogalmak ellenében, s ez végső soron a hagyományaink, történelmi jelenlétünk ellenében folytatott összehangolt támadás.
„Egy folyamat része, amit bajosan irányíthat egyetlen nacionalista ember, kellenek a koncertmesterek, a másodhegedűsök, brácsások, egyszóval egy egész zenekar. Hát van is.
A kétnyelvű feliratok ügyéről már szóltunk, most arra kell figyelnünk, nehogy bekövetkezzék rajtunk a jóslat és fenyegetés, miszerint ezeréves szülőföldünkön is kisebbségbe kerülünk, s akkor éppen azt tesznek, amit csak akarnak mivelünk. A többség úgynevezett demokráciája nevében. Eltörlik, majd megtiltják hagyományos hely- és határneveinket, s belőlünk sem marad más, mint »úgynevezett« magyar, székely, csángó…
Először a kétnyelvűség tiltása és tagadása folyik, aztán történelmünk, hagyományaink üldözése, végül mi magunk, kik – minden százados nyomorunk, kínlódásunk árán is – megőriztük eddig szülőföldünket. Különösen városkáinkat fenyegeti a veszély, s mert igen veszélyes az arcát veszített város, hát következhetnek a falvaink is. Ennek elérésére bőven van pénz, szándék és akarat, következetesen próbálják megvalósítani. Kányádi Sándor, élő klasszikus költőnk írta egyik versében, hogy ami maradt még, azt hangyaszorgalommal be kell gyűjtenünk, mert minden kallódó igekötőnknek is szerepe lehet a megmaradásban.
Településeink ezeresztendős neveit hiába csűrik-csavarják, attól azok nem vesznek el egykönnyen. Az igazi hiba ott van, ha magunk mondunk le róluk, kényelemből, tunyaságból, rosszul értelmezett lazaságból."
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
A rendszer rossz, ez tény. De nem lehet mindent a rendszerre kenni. Talán a sofőrök egyéni hozzáállásával is baj van, méghozzá nem is kicsi.

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Mindig a másik oldal manipulál és hazudik, nyilván. De vajon lehetséges-e ma manipuláció-mentes demokrácia?

Tömeges elbocsátások és világpiaci eszkalációk: elveszi-e a munkánkat az AI, vagy át tudunk képezni embertömegeket? Tűnődés a kelet-európai lyukból.

Egy álkommunista megmondót nem érdekel a háború, ahogy a 10 lejes benzin réme se. Az viszont igen, hogy épp mi jön ki az elszabadult hajóágyú csövén, és ezzel mekkorát lehet kaszálni a lájkversenyben.

Újabb évekkel tolódik el a rég várt körgyűrű megépítése, de nem ez az egyetlen bökkenő ebben az erőltetett nagyvárosodásban.