// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla
Péter László Péter László

Elhúzódó elitváltás áll a kiscsapatok előretörése mögött

// HIRDETÉS

„A mostani »felfordulást« a hagyományos csapatokhoz kapcsolható érdekcsoportok társadalmi térvesztése okozta.” Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Péter László
2015. július 07., 22:36

A Kolozsvári Vasutas blog kérdezte Dr. Péter László sportszociológust, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanárát a román futball térképének átrendeződéséről.

„[...] A korábbi támogatók mind anyagilag, mind – hogy úgy mondjam – személyesen nehéz helyzetbe kerültek. Egyrészt vagy börtönben vannak, vagy pedig kikerültek a politikai pixisből, mert a mai politikum már nem támogatja őket. Azt gondolom egyébként, hogy a hagyományos csapatok megszűnésének egyik oka, hogy Romániában gyakorlatilag most egy elitváltás zajlik. És ez látszik a csapatokon. Hiszen korábban a most teret vesztett elitcsoportok finanszírozták ezeket. Nem csak ők, de egy jó részük.

Ha hagyományokról nem is, de valamiféle identitásról beszélhetünk-e az »újgazdag« csapatok esetében?

Minden csapatnak van valamilyen azonossága, mert már a nevében is szimbolikusan megjeleníti működési helyének, a városnak vagy a településnek az identitását, esetleg a főszponzor nevét. Az igaz, hogy most jórészt klasszikus identitás nélküli csapatok dominálják statisztikailag a Liga 1-et, amelyeknek még nem volt ideje olyan típusú identitást és releváns közösségi jelentéseket létrehozni, mint amelyik már legalább száz évvel ezelőtt jelent meg vagy akár csak a második világháború után. 

A KVSC vagy Dinamo, illetve Voluntari vagy Viitorul közötti lényeges különbség az, hogy az előbbiek identitása időben világosan kikristályosodott az alapítók kiléte, a szurkolók köre és társadalmi rétegződési rendszerben elfoglalt helye-szerepe, a focimezőben elfoglalt szimbolikus pozíciója és súlya, nemzetközi és piaci értéke tekintetében, míg az utóbbiak estében nem vagy alig.

Míg a 2000-es évek sokáig a magánklubokról szóltak, most viszont egyre több az önkormányzati tulajdonban levő klub. Mi ennek az oka?

Az önkormányzati  csapatok története valóban egy teljesen más történet. Alapvetően mindig az aktuális helyi érdeket követő, helyi politikai körök biznisze. Ezt – ha őszinték vagyunk – teljes mértékben közpénzből finanszírozzák, direkt vagy indirekt módon. Hosszú távon nyilván megint bajokat fog generálni. 

Ha a DNA elkezdi ezeket is rendesen vizsgálni, akkor ők is nagy bajban lesznek. Mint ahogy egy korábbi hagyományos katonacsapat  – a szépreményű Marosvásárhelyi ASA, ami régen a helyi magyarok nemhivatalos csapataként futott –, a tavalyi szezonban önkormányzati pénzből működött, és éppen most éli meg ezt a problémát. Ugyanis ezek a politikai szavazatszerzés eszközei, de a tévés jogdíjak révén még profitszerzésre is alkalmasak. 

Főleg kisebb városokhoz vagy akár falusi településekhez kapcsolhatóak. Egyébként a kisebb települések előretörésének egyik oka, hogy Romániában is végbement a szuburbanizáció, a nagyvárosok körül a tehetősebb emberek kiköltöztek vidékre, és az is igaz, hogy a helyi önkormányzatoknak nagyobb a mozgástere. Harmadsorban meg nyilván az van, hogy ha a hagyományos csapatok kikerülnek, akkor valakiknek a helyükbe kell kerülniük.

Ez a klubtípus főleg a Regátra jellemző, Erdélyben csupán Vásárhely és Temesvár működik közpénzből. Miért?

Véleményem szerint ott nagyobb az ilyen típusú politikai mozgástér. Mert ott jobban lehet »sunyizni«, ha ilyen nagyon csúnyákat akarunk mondani, és a népesség is fogékonyabb a foci mentén lekommunikált politikai ígérgetésekre. [...]”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság
Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

„F-i m-ai bun!” – kifogott a nyelvtan a franciasalátát készítő brăilai háziasszonyon – hírek karácsony másnapján
Főtér

„F-i m-ai bun!” – kifogott a nyelvtan a franciasalátát készítő brăilai háziasszonyon – hírek karácsony másnapján

Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván
Székelyhon

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván

Újabb tűzeset történt Kászonjakabfalván: az elmúlt éjszaka leégett a plébánia csűrje. Mindössze tíz nappal korábban, ugyanitt, a templom közvetlen közelében egy fatároló semmisült meg. Két hónapon belül ez már a harmadik, helyi egyházat érintő eset.

// még több főtér.ro
Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam
2025. december 08., hétfő

Románia, a csődállam

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Biológia versus ideológia
2025. december 05., péntek

Biológia versus ideológia

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?