// 2026. november 3., kedd // Győző
Szántai János Szántai János

Egy úrral kevesebb Erdélyben

// HIRDETÉS

Elment Egyed Péter. Ismétlem: Úr.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szántai János
2018. augusztus 02., 15:55

1995-ben ismertem meg Egyed Pétert. Ez a mondat hasonlít Pelikán József vallomásának első mondatára, Bacsó Péter Tanújából. Ennyiben igaz. Egyébként hazugság. Sokkal hamarabb megismertem Egyed Pétert. D. kapitányék történetéből. Biza, Előzés hajtűkanyarban. Szemet tátva olvastam a változó idővel és kamerákkal „rögzített” sztorit. Aztán a versek a Búcsúkoncert, meg A vadlúd őszi útja kötetekből. És dehogy tudtam akkoriban, inkább éreztem, hogy itt egy francia pengeművészre emlékeztető tollforgatóval állok szemben.

És igen, aztán valamikor a kilencvenes években tényleg összeismerkedtünk. Talán Gyergyószárhegyen, talán máshol, nem is fontos. Hatalmas fekete napszemüvegpár nézett rám. Jó napot kívánok, Egyed Péter vagyok. Bort ittunk, és hallgattam kicsit magas fekvésű, bársonyos hangját. Azonnal elvarázsolt. Hatalmas tudásával, szikeprecíz megfogalmazásaival, és naná, a stílussal. Az ő eleganciáját máig, sőt, megkockáztatom, a jövőben sem fogja egykönnyen überelni senki kortárs magyar író, gondolkodó. Ebben (is) verhetetlen volt. Nem egy, számtalan Nevers-féle cselvágást ismert. Egyed Péter a nagy elegánsak – Kosztolányi Dezső, Cholnoky Viktor, Szerb Antal, kapásból – késői rokona volt. És mindegy, hogy költészetről beszélt, vagy éppen filozófiáról. (Utóbbi esetben, bevallom, néha csak loholtam a nyomában, kifulladásig.) Persze, emberként „csak” egy „ürge” volt ő is, hogy egy nemrég letűnt kor másik roppant alakjának, Ottlik Gézának a szavával éljek. Megvoltak bizonyára a keresztjei neki is, mint mindannyiunknak. De bármi is történt, bárhogy is kanyargott az élet, Egyed Péter mindig az volt, ami. Úr. A pokolban is. Másként nem tehetett.

Aki esetleg nem ismeri, nézzen bele a kolozsvári Bermuda-háromszögbe: most majd megsokasodnak a róla szóló történetek. Szikár adatsort itt is találhat arról, mekkora hatású szerzője volt ő a kortárs magyar irodalomnak és filozófiának. De mindenek előtt – vagy most már, után – olvassa a verseit, prózáit, tanulmányait. A gondolati, stílusbeli helyből-távol etalonjai ezek.

Tavaly nyár elején meghívott magához. Kolozsra. Azt mondta, az egy más világ. Elhittem neki. Hiszen minden perc más világ volt, amit a társaságában töltöttem. Aztán, irtó rossz szokásom szerint, elidétlenkedtem a nyarat. Nem mentem el Kolozsra. És most már úgy, Egyed Péter Úr más világába nem is fogok soha.

Ő ment el. A leopárdok éjszakáján, talán. De itt hagyott egy rakás szöveget. Rajtuk keresztül pedig önmagát. Mint egy felkiáltó jelet. Ehhez érdemes felnőni. Már ha képes rá bárki. Ürge. Ember.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.