Tíz évvel ezelőtt december 5-én a Mikulás nem hozott magyar állampolgárságot a külhoniaknak. De hozott aztán 2010-ben. Igaz, nem a Mikulás, hanem a kétharmados többséggel megválasztott Fidesz.
Nagyon nem csíptem azt a jelenetet sem, aminek még tíz évvel ezelőtt, egyetemistaként voltam a szemtanúja. Vajmi keveset tudtam a nemzetpolitikáról, amikor december 5-én a reggeli kávémat szürcsöltem, és még fogalmam sem volt arról, hogy milyen eredményt fog hozni az anyaországi népszavazás. A kollégiumi szobánk ablakából figyeltem éppen a járókelőket – a többnyire hozzám hasonló magyar egyetemistákat –, amikor szembesültem azzal, hogy mekkora manipuláció áll a kettős állampolgárságról szóló népszavazás mögött. Ismeretlenek jelentek meg ugyanis egy magyarországi rendszámtáblájú autóval, akik egy alkalmasnak vélt pillanatban egy fehér lepedőt helyeztek el az egyetem kerítésén a Nemzeti dal kezdő soraival. Nem sok idő telt el, amikor egy fényképezőgéppel felszerelkezett újságíró és egy operatőr szállt ki ugyanabból az autóból, akik alaposan dokumentálták a kifeszített feliratot. Nem néztem az aznapi híreket, így nem láthattam, melyik híradóban számoltak be az „egyetemisták” gerillaakciójáról, viszont tíz év távlatából üzenem nekik, hogy talpon vagyunk, és talpon maradtunk azóta is. A kérdés már csak az, hogy vajon meddig…
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.

„Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind? Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!” (Belga)