// 2026. március 21., szombat // Benedek
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Egy évkönyv margójára

// HIRDETÉS

Ismerem a minisztérium több évvel ezelőtt meghozott rendeletének azokat a kitételeit, amelyek – amennyiben nincs huszonöt osztály és a diáklétszámra rá sem hederítenek – egy adott osztályszám alatti magyar iskolában csak akkor teszik lehetővé az aligazgatói állást, ha román osztály is működik. Íme a feladat: ezt a fél mondatot a rendeletből szépen ki kell iktatni.

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2015. február 25., 08:08

„Egy ilyen, mindenre kitekintő, a tanárok és diák közreműködésével készült évkönyv kéziratát nem egyszerű összehozni és megszerkeszteni. Rengeteg munka áll mögötte, mint ahogyan rengeteg munka áll azoknak az erdélyi magyar középiskoláknak a tevékenysége mögött, ahol sokszáz diáknak és szép számú pedagógusnak kell a munkáját irányítani. Márpedig ennek a sokrétű tevékenységnek a kibontakoztatásához igen nagy szükség volt az aligazgatói munkakörökre, amelyeket több román és egész sor magyar iskolában felszámoltak. És tették mindezt a legkisebb ellenállás nélkül.

A román líceumok működése legyen a román pedagógusok gondja, de az a tény, hogy a magyar iskolákban – ahol a kisebbségi oktatás közösségépítő jellegéből kifolyólag jóval több a munka – mindezt senki nem tette szóvá keményebben, az ugyancsak szegénységi bizonyítvány. Hol voltak a szakszervezetek, hogy kiharcolják, legalább év közben ne módosítsanak a munkakörökön, hanem majd a nyári szünidőben beszéljék át a változásokat? Miként hallották hangjukat a szakmai szervezetek? És miért nem lépett fel a politikai érdekképviselet, hogy rámutasson: igenis, a kisebbségi oktatásban a feladatok nagyságára tekintettel levő pozítiv diszkriminációs politikai döntésre van szükség ahhoz, hogy ezek az aligazgatói állások megmaradjanak? Jó lett volna ez akár bemelegítésnek ahhoz az erőpróbához is, amelyet meg kell majd vívni, hogy csekély létszámú magyar iskolákat ne szüntessenek meg, vagy olyan megoldásokat keressenek, amelyek jók a diákoknak és a kisebb településeknek is.

Ismerem a minisztérium több évvel ezelőtt meghozott rendeletének azokat a kitételeit, amelyek – amennyiben nincs huszonöt osztály és a diáklétszámra rá sem hederítenek – egy adott osztályszám alatti magyar iskolában csak akkor teszik lehetővé az aligazgatói állást, ha román osztály is működik. Íme a feladat: ezt a fél mondatot a rendeletből szépen ki kell iktatni. Konkrét, gyakorlati és a kisebbségi oktatás többlet terheivel jól magyarázható cél! Mint ahogyan a költségcsökkentésre való hivatkozáson is könnyű túllépni, amennyiben helyi, önkormányzati erőforrások pótlólagos igénybevételére gondolunk.

Többek között azért is, hogy a jövőben is hasonló, gazdag tevékenységet összefoglaló évkönyvek jelenhessenek meg."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Használati utasítás március 15-re
2026. március 12., csütörtök

Használati utasítás március 15-re

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.