// 2025. december 29., hétfő // Tamás, Tamara
Mózes Edith Mózes Edith

Csak „dübörgés”, semmi más

// HIRDETÉS

Bármennyire is „dübörögne” úgymond a gazdaság, a való világ egészen mást mutat: mintha megállt volna az élet az országban.

(Külön)Vélemény

Szerző: Mózes Edith
2014. július 18., 07:28

 „Mert valójában mit tapasztal a csupán szavazógép szerepére kényszerített adófizető állampolgár? Hogy a papírforma szerinti gazdasági növekedés nem járt például új munkahelyek létrehozásával. A munkahelyek hiánya, a munkanélküliség és a reménytelenség malomkőként nyomja az utóbbi években, hol a Valutaalap utasítására, hol saját kezdeményezésből egyik napról a másikra utcára került tömegeket, az utóbbi négy-öt évben családok millióinak kellett egyre szorosabbra fűzni a nadrágszíjat. 

Nem működik a kormány, nem működnek az állami intézmények. Rossz nyelvek szerint a miniszterelnök ritka madár a Victoria téri intézményben, helyettesei igazgatják inkább rosszul, mint jól a dolgokat. Nem is csodálkozunk, hiszen nap mint nap látjuk, hogy minden idejét és energiáját az államfővel folytatott bokszmeccs köti le. Sőt arra készül, hogy még karácsony előtt elfoglalja a kormányfői tisztségnél jóval kevesebb munkát igénylő, sokkal kényelmesebb bársonyszéket Cotroceni-ben. 

Az ország vezetőit szemmel láthatóan semmi más nem érdekli, csak az őszi elnökválasztás. Ennek oltárán mindent feláldoznak. Holott a jelenlegi kormányfő (is) úgy került a magas polcra, hogy a választások alkalmával a szavazók a bér- és nyugdíjcsonkító, illetve újabb és újabb adónemeket bevezető, a közpénzeket csoport- és pártérdekekre áldozó demokratákat büntette. 

Azonban csöbörből vödörbe estek, mert ez a kormány ugyanazt az utat követte: növelte az adónemek számát, úgynevezett luxusadót vetett ki az üzemanyagokra, ott nyúzta az embereket, ahol nem szégyellte, hogy valahogy tömködni tudja a költségvetési hiányt. 

Most, pár hónappal az elnökválasztás előtt, amelyben leginkább természetesen a vezető kormánypárt érdekelt, csalinak bedobta az egészségbiztosítás csökkentését, de arról már nem beszélt, hogy honnan teremti elő az esetleges megvalósítás nyomán keletkező újabb költségvetési hiányt. Tapasztalat szerint majd egy új adónemet sóz a nyakunkba. Vagy nem is csökkenti, majd a IMF-re fogják, hogy nem hagyta, amelyre egyébként mindent rá lehet fogni, persze joggal."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság
Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

„F-i m-ai bun!” – kifogott a nyelvtan a franciasalátát készítő brăilai háziasszonyon – hírek karácsony másnapján
Főtér

„F-i m-ai bun!” – kifogott a nyelvtan a franciasalátát készítő brăilai háziasszonyon – hírek karácsony másnapján

Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván
Székelyhon

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván

Újabb tűzeset történt Kászonjakabfalván: az elmúlt éjszaka leégett a plébánia csűrje. Mindössze tíz nappal korábban, ugyanitt, a templom közvetlen közelében egy fatároló semmisült meg. Két hónapon belül ez már a harmadik, helyi egyházat érintő eset.

// még több főtér.ro
Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam
2025. december 08., hétfő

Románia, a csődállam

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Biológia versus ideológia
2025. december 05., péntek

Biológia versus ideológia

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?