// 2026. május 21., csütörtök // Konstantin
Simó Erzsébet Simó Erzsébet

Civódó határvédők

// HIRDETÉS

A román állam két oszlopa, a miniszterelnök és az államfő úgy vitatkozik, veszekedik egymással s az orosz kormányfőhelyettessel, illetve az állami duma külpolitikai bizottságának vezetőjével, mint két kamasz.

(Külön)Vélemény

Szerző: Simó Erzsébet
2014. május 14., 18:56

„Az orosz medve megmoccant. Sikerült jól előkészített, összehangolt politikai és katonai akcióival a szétesés határára sodornia Ukrajnát, s most már csak azt követi meglehetős aggodalommal az Egyesült Államok és az Európai Unió, hogy a Krím félsziget után Kelet-Ukrajna miként épül be a birodalomba, s meghagyják-e legalább az ország nyugati, unióhoz és Európához közeledő részét függetlennek, vagy a győztes mindent visz jelszóval végképp leteperik a fiatal államot.

Nos, ebben a meglehetősen feszült és kiszámíthatatlan helyzetben, bár Románián a világ szeme, mind az unió, mind az Egyesült Államok magas rangú képviselői – az USA alelnöke, a CIA igazgatója – hamarosan Bukarestbe látogatnak, a román állam két oszlopa, a miniszterelnök és az államfő úgy vitatkozik, veszekedik egymással s az orosz kormányfőhelyettessel, illetve az állami duma külpolitikai bizottságának vezetőjével, mint két kamasz. (...)

Putyin ugyan egyelőre fütyül miniszterelnök-helyettese és a román vezetők konfliktusára, neki Ukrajnában akad sürgős dolga. Közben Bukarestben áll a bál, Ponta a Legfelső Védelmi Tanács összehívásáról fantáziál, amihez nincs joga, Băsescu meg átment tanító bácsiba, s behívatta Cotroceni-be, hogy végre egyeztessék álláspontjukat.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét
Krónika

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség
Székelyhon

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség

Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.

// még több főtér.ro
Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda