// 2024. december 5., csütörtök // Vilma
Jámbor Gyula Jámbor Gyula

Brüsszel

// HIRDETÉS

Nálunk, ahol az államfő brüsszeli részvételéből kiindulva jelentőséget tulajdonítanak a dolognak, tudomásunk szerint a semminél alig több történt a romák beilleszkedésének ügyében.

(Külön)Vélemény

Szerző: Jámbor Gyula
2014. április 07., 07:53

„Az uniós országokban azonban a megszorítások, a tartós munkanélküliség és szegénység – ilyenek ellen tiltakoztak a szakszervezetek – aligha szüntethetők meg egyhamar, még európai méretű tüntetésekkel sem. Az Európai Unió pedig a jelek szerint egyszerűen tehetetlen ebben a kérdésben (is). Mint ahogy a másikban, a szintén múlt hét péntekén ugyancsak Brüsszelben szőnyegre került roma integráció kérdésében is.

Románia elnöke kimagaslott a résztvevők közül a harmadik ilyen témájú összejövetelen: ő volt ugyanis a legmagasabb rangú, rajta kívül egyetlen állam- vagy kormányfő sem tette tiszteletét, ami eleve jelzi, mekkora jelentőséget tulajdonít a kérdésnek Európa, miután pár éve nagy rössel, tam-tammal nekifutottak a megoldásnak.

Nálunk, ahol az államfő brüsszeli részvételéből kiindulva jelentőséget tulajdonítanak a dolognak, tudomásunk szerint a semminél alig több történt a romák beilleszkedésének ügyében. Maga az államfő ismerte el: a romákkal kapcsolatos statisztikai mutatók az iskolázottság, foglalkoztatottság, szegénység stb. tekintetében mélyen az országos adatok alatt vannak. De nem dicsekedhet Európa sem úgy általában: az illetékes európai biztos csak azt tudta nyilatkozni, hogy az utóbbi időben nem tapasztalt visszalépést a romaügyben, sőt, mintha, bátortalanul…”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában
Krónika

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában

Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.

A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt
Főtér

A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt

Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi
Székelyhon

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi

A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.

Georgescu, a magyarbűvölő
Krónika

Georgescu, a magyarbűvölő

Ez nem most kezdődött.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro