Hiába, lehet szó elnökválasztásról, árvízről vagy bármiről, az ország vagyonát „féltő” politikusnak egyetlen problémája marad: „a magyar grófok”.
„A megyei földosztó bizottság két újratárgyalási ügyet nyújtott be, egyrészt a Szászrégeni Bíróságra, másrészt a Maros Megyei Törvényszékre, a Bánffy Dániel magyar földbirtokosnak visszaszolgáltatott területek ügyében. Ugyanis, a szenátor szerint a CNSAS újabb dokumentumokat bocsátott a bizottság rendelkezésére, amelyből kiderül, hogy Bánffy Dánielt nyolc év kényszermunkára ítélte a Bukaresti Törvényszék 1952-ben, és vagyonának teljes elkobzását rendelte el. A szenátor szerint a vád »gyilkosságra való felbujtás« volt, amely »1940 szeptemberében, a magyar hadtestek palotailvai bevonulása alkalmával hangzott el«, és amely nyomán »a község magyar lakói és a horthysta katonák kínozni kezdték a románokat«, ami két helybéli halálához vezetett.
A szenátor furcsának nevezte, hogy a Maros Megyei Törvényszék polgárjogi szekciója 2014. október 21-én hozott ítéletében elutasította a megyei földosztó bizottság beadványát. »Kíváncsian várja az indoklást«, mert majd annak függvényében fordul a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz az »eset elemzése« érdekében.
A másik ügyet is »kényesnek« nevezte, mivel annak tárgyalását – felettébb gyanús módon – egymás után háromszor halasztották el, és a megyei földosztó bizottságot 14.918 lej kaució befizetésére szólították fel. A szenátor azt is kifejtette, hogy mivel a megyei földosztó bizottságnak nincs sem vagyona, sem saját költségvetése, és mivel a szokásjog szerint a bizottság elnöke a prefektus, ha ki akarják fizetni a kauciót, a kormánynak kell átutalnia az összeget a prefektúra számlájára. És a szenátor ebben látja a legnagyobb problémát: párhuzamot von az eset és aközött, hogy éppen a napokban történtek letartóztatások a Szociáldemokrata Párt csúcsvezetésében csalás és más bűncselekmények vádjával pontosan az állam kárára elkövetett törvénytelen erdő-visszaszolgáltatások miatt. Így aztán felszólította a prefektúra intézményét, valljon nyilvánosan színt: rendelkezik-e a kaucióban megállapított összeggel? De ennél is tovább megy, és felszólítja a prefektust, hozza nyilvánosságra azokat az okokat, amelyek miatt nem tudatja rendszeresen a közvéleménnyel azoknak a pereknek a helyzetét, amelyek éppen tárgyalás alatt vannak akár Maros megyében, akár Prahovában vagy Botoşani-ban »a volt grófok leszármazottai által visszakövetelt mintegy 80.000 hektár erdő ügyében«.
Hiába, lehet szó elnökválasztásról, árvízről vagy bármiről, az ország vagyonát „féltő” politikusnak egyetlen problémája marad: »a magyar grófok«."
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Mi, még hatalomban levő, fél lábbal predigitális ősemberek hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy úgy lesz, ahogy most gondoljuk. Pedig… És jó lesz az úgy, higgyék el.

Hétvégén érkezik az enyhülés, de hosszú távon kéne gondolkodni, ha fel akarunk készülni a további hőségekre.

Ez már a második év, hogy több a pozitív hang a román nyelv és irodalom vizsga után, mint amennyi a negatív. De miért kellett erre három és fél évtizedet várni?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...