Korai volna a Jobbikot temetni, a pártnak több támogatója van, mint a baloldali töredékpártok bármelyikének, stabilan tartja magát tíz százalék felett az összes megkérdezett körében, akiknek ugyebár kb. 40%-a szinte minden mérés esetében bizonytalan.
„Az ember, ha létközegére támadnak, ki másban bízhat, mint a rendfenntartó erőkben? S lehet, hogy van olyan falu, ahol a Magyar Gárdát hívják még ma is egy helyi konfliktus megoldására, de egy olyan fenyegetés, mint az Európába zajló muszlim beözönlés, aminek megvannak már a halálos áldozatai is az őshonos, fehér keresztények között, és egyre nő azoknak a száma, akiket »csak« megvernek, kirabolnak, a kormány felé tereli az embereket. Különösen, ha annak a kormánynak a feje ebben a kérdésben teljes mértékben azt mondja, amit a népesség elsöprő többsége elvár. A Jobbiknak nem volt jó lépése az ügyben. Hiába mondták képviselői időben, hogy a határzárat őrizni kell, hogy vissza kell állítani a határőrséget, a polgárok nem a retorikát, hanem a cselekvést díjazzák, tételesen a honvédség tényleges bevetését a déli válságövezetben.
Korai volna a Jobbikot temetni, a pártnak több támogatója van, mint a baloldali töredékpártok bármelyikének, stabilan tartja magát tíz százalék felett az összes megkérdezett körében, akiknek ugyebár kb. 40%-a szinte minden mérés esetében bizonytalan. Ugyanakkor, a 30 éven aluliak körében toronymagasan vezet, tehát ha 2018-ban nem is, de 2022-ben nagy eséllyel e párt lesz a kormánypárt kihívója. Mely kormánypártot emberi számítások s a mai tendenciák szerint Fidesznek fogják hívni."
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.