Romániában fölösleges klasszikus értelemben vett választási kampányt tartani.
Lejárt az az idő, amikor a jelöltek legalább a látszatra adtak, és összehoztak egy programot, azzal kampányoltak, járták az országot és megpróbálták meggyőzni az embereket, hogy támogassák terveiket. Persze miután megválasztatták magukat, a programban foglaltak nem igazán valósultak meg, mivel a nyertes vagy magasról letojta korábbi ígéreteit, vagy pedig eleve megvalósíthatatlan, túlzó ígéreteket tett, így nem is teljesíthette azokat.
A mostani elnökválasztási kampány a napnál fényesebben mutatja, hogyan alakult át a kampány fogalma 2014-re Romániában.
Az egésznek az alapja az, hogy
Pontosabban nem közvetlenül az tömeget kell meggyőzni arról, hogy kire szavazzon. Hanem be kell vetni a helyi közösségek vezetőit. Nem a pártelnököt, nem a térség parlamenti képviselőjét vagy szenátorát, ők valahol messze, fenn vannak, a fővárosban, a fekete luxusautókban és a tágas irodákban.
Az igazi helyi vezetők a pap és a polgármester. Ők vannak annyira közel a helyi közösségekhez, nekik van akkora tekintélyük és hatalmuk, hogy a nép hallgat a szavukra.
őket lehet sakkban tartani, nekik lehet ígérni templomépítést, plusz finanszírozást, aszfaltozást, csatornázást, művelődési otthont, „a közösség jövőbe vetett hitét jelképező” ravatalozót, miegymást.
Ezt a gyakorlatias és célirányos kampányt műveli a PSD és partnere, az RMDSZ. Ez az ő műfajuk, mivel ők vannak kormányon, náluk a kasszakulcs, ők döntenek arról, hogy hová menjen és hová ne menjen pénz. Az ortodox egyház papjai nyíltan Victor Ponta támogatására buzdítják az embereket, és vélhetően a Mircea Govor-ügy csak egy nyilvánossá vált eset a sok közül.
Hiába bújt el az RMDSZ a semlegesség álcája mögé, hiába választotta a kényelmesebb utat, és hiába
az elnökválasztás második fordulója előtt. Mert az tény, hogy augusztus elején Victor Ponta egyszer csak a Nyergestetőn találta magát piros-fehér-zöld zászlók és Kelemen Hunor társaságában, és szépen szólt a magyarokhoz. Az is tény, hogy szeptember közepén Kelemen Hunorral iskolabuszokat adott át székelyföldi polgármestereknek. És az is, hogy Călin Popescu-Tăriceanu – akinek Ponta miniszterelnökséget ígért – négy nappal a második forduló előtt a Székelyföldre látogatott, bevallottan kampányolni, és szintén Kelemen Hunor társaságában tanácskozott zárt ajtók mögött a polgármesterekkel. Sporttermek, kulturális központok, beruházások és fejlesztések ígéretei szegélyezik az útjukat.
A mezei szavazópolgárnak pedig ott a fedőtörténet, a cirkusz, hogy lám-lám, a gonosz PSD az RMDSZ nevében, de engedélye nélkül kampányol Iohannis ellen, amit az RMDSZ természetesen nem tűrhet, és feljelentést tesz az ügyben. Ha ez nem színjáték, akkor arról lehet szó, hogy a Ponta győzelme esetén várható újabb kormányzati szerepvállalás, a közösség feletti hatalmat biztosító pénzcsatornák átmentésének a szükségessége és még ki tudja, mi minden annyira erős kényszerítő erő, hogy
izmosabb kormányzati partnere részéről. Magyarán: a PSD azt tehet az RMDSZ-szel, amit akar, és ezt a lehetőséget maximálisan ki is használja.
Jóhiszemű, de naiv az a választópolgár, aki választási programok és ígéretek mentén próbálja megállapítani, kire szavazzon. Ehelyett azt kellene nézni, hogy ma kit vitt el a DNA, kit ítéltek el korrupció miatt, mi szivárgott ki egyik vagy másik zárt ajtós tanácskozásról, mit próbál elhallgatni a hatalom vagy a párt, és hogy milyen szándék húzódik egyik vagy másik, kampányban kiteljesedő nagyvonalúsági roham mögött.
Nem könnyű, de ez az egyetlen védekezési lehetőség a manipuláció, a hazugság és a félrevezetés ellen.
A legfontosabb eszköz pedig az, amiből mindenkinek egy van. A szavazat. Na azt kellene valahogy jól használni vasárnap.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Felrobbant egy tengeri drón pénteken a konstancai kikötőben; a robbanás hangja a környező lakónegyedekben is hallható volt.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Heherészve, előítéletekre épülő székely vicceket olvasgatva gyűjt követőket egy podcastműsorban két csíkszeredai önkormányzati képviselő. Miközben tanácsosként egyetlen határozattervezetet sem nyújtottak be.
Ha a radikalizálódott társadalom fullba akarja tolni a kretént, lehet, hogy hagyni kellene megtapasztalni, milyen az. Igen, veszélyes, de van jobb megoldás?
Ha a radikalizálódott társadalom fullba akarja tolni a kretént, lehet, hogy hagyni kellene megtapasztalni, milyen az. Igen, veszélyes, de van jobb megoldás?
Állítom, hogy a mioritikus hazában a rap a punk. Igen ám, de ahogy az idő telik, ezek a valóban rendszerellenes figurák azon kapják magukat, hogy egy illúziót szolgálnak. Vagyis a rendszer részeivé váltak.

36 év állt rendelkezésre ahhoz, hogy megépüljön a Maros völgyében a ratosnyai vízerőmű, amely most egyszerre politikai-stratégiai szimbólum, környezetvédelmi győzelem és a romániai beruházások örök totojázásának kudarca.

Ilyen országot, mint a mioritikus haza, nem látott vén Európa. Ja, de.
Ilyen országot, mint a mioritikus haza, nem látott vén Európa. Ja, de.
Az öreg punk elővarázsolt egy fiatalembert, aki dühösen kérdőre vonta a közönséget. És nem tudtuk elmondani, hova lett a repülőgép, az Északi-sark, a büszke és szabad Magyarország és a többi…
Az öreg punk elővarázsolt egy fiatalembert, aki dühösen kérdőre vonta a közönséget. És nem tudtuk elmondani, hova lett a repülőgép, az Északi-sark, a büszke és szabad Magyarország és a többi…
Azt nem tudni, hogy a lemondott miniszter ellen kik tervelték ki és hajtották végre az akciót, elképzelhető, hogy ez soha nem is fog kiderülni.
Azt nem tudni, hogy a lemondott miniszter ellen kik tervelték ki és hajtották végre az akciót, elképzelhető, hogy ez soha nem is fog kiderülni.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.