A megújult politikai osztály pedig felfogásukban azt jelenti, hogy a párt Traian Băsescu volt tanácsosaival, valamint tizenöt parlamenti taggal kérkedhet – valamennyien a Demokrata Liberális Párt egykori tagjai voltak.
„»Visszamaradt anyagokból« összebarkácsolt, second hand politikai tömörülés a Népi Mozgalom Pártja, amely se nem mozgalom (hiszen párt), se nem párt (mivel mozgalom), és népi sem (mivel nagyrészt értelmiségiekből áll). Egyetlen rendeltetése jelen pillanatban az, hogy előkészítse a talajt Traian Băsescu számára, akinek második államfői mandátuma lejárta után a nagy dilemmája alighanem az lesz, hogy magára marad a politikai életben.
Régebbi pártjától, a Demokrata Liberális Párttól már korábban elhatárolta magát, annak elnökét, Vasile Blagát – aki pedig korábban a kampányait vezette – jócskán elidegenítette magától. Az elvileg ugyancsak jobboldalinak mondott, de a szociáldemokraták oldalán baloldali politikát követő Nemzeti Liberális Párt elnöke, Crin Antonescu sem rajong érte, a szociáldemokratákhoz pedig Băsescu úgyszintén nem csatlakozhat, mivel ő tette az eredetileg baloldali Demokrata Liberális Pártot szempillantás alatt jobboldalivá, hogy a jelentős pénzforrásokkal rendelkező Európai Néppárthoz csatlakozhasson.
Annyi ízlése pedig talán csak van – és ha nincs, akkor annyi pragmatizmus csak szorult bele –, hogy nem áll össze a parlamentből lassan kikopó Dan Diaconescu Néppártjával.
Így legjobb esetben csak Chişinău polgármestere meghívásának tehetne eleget: a Moldovai Köztársaságban folytatná politikai pályafutását – na, de ez mekkora visszaesés lenne, főleg, ha a băsescui ajánlatnak megfelelően Moldova kérésére Románia egyesülne a »második román állammal«. Ekkor bizony Traian Băsescu a Moldovai Köztársaság államfőjeként legfeljebb amolyan megyei tanácselnöki tisztséget tölthetne be Románia legújabb megyéjében."
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
„Béke van. Ilyen a béke, a nagy kánikulák utáni esték simogató nyugalma. Ilyenek az emberek az augusztusi nyárestében.(...) Dögölj meg!”
„Béke van. Ilyen a béke, a nagy kánikulák utáni esték simogató nyugalma. Ilyenek az emberek az augusztusi nyárestében.(...) Dögölj meg!”
Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.
Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.
Rendhagyó beszámoló Romsics Ignác történész, Versenyfutás Erdélyért című kolozsvári előadásáról.

Tudják, az a nép, amelynek elloptak 45 évet az életéből, aztán ellopták a forradalmát, végül ellopták a demokráciáját is.

„Azt mondták, mindegyiküknek látnia kell a Napot, hiába magyarázták nekik, hogy nappal a felszíni 65 fok, de főként a sugárzás percek alatt megöl bármilyen élőlényt. A Tanács megtagadta a kérésüket.”

Volna igény a hagyományos kantinokra, mégsem ruháznak be ilyenekbe.

A Harvard asztrofizikusa bejelentette, hogy veszedelmes idegen civilizáció űrhajója közeledik a Föld felé, és decemberben meg is érkezik. Elképzeltük, mi történne, ha az idegenek Romániában landolnának…

Kell-e nekünk bekamerázott, okos szemétlerakó a városnegyedekbe? Emil Boc legújabb vívmánya, a kukák Big Brotherje alighanem érkezik a kincses városba, mi meg tovább szívjuk a bűzt.

„Megtörte egy egész generáció lendületét, rezignáltságba, cinizmusba, keserűségbe taszítva azokat, akik rájöttek, hogy a rendszerváltásnak nevezett 1989-es mozzanat elszalasztott esély, hamvába holt lehetőség.”